Oláh Ibolya: Egy sima, egy fordított

2004.10.06. 9:40

Oláh Ibolya első stúdiólemezét Novák Péter mutatta be a Merlin Színházban, ahol Ibolya kísérő zenekarával és Presser Gáborral élő ízelítőt is adott a CD-ből, amelynek címe: Egy sima, egy fordított.

"Tudjuk, hogy tehetséges, Tudjuk, hogy izgalmas. Tudjuk, hogy ezerarcú. A titkát nem tudjuk. Ő maga a Titok." A keddi sajtótájékoztató "fülszövege" pontosan érzékelteti Ibolya személyiségét. Novák Péter és Presser Gábor szeretettel, féltéssel pártfogolta Ibolyát az elmúlt hónapokban, egyengetve karrierje és a lemez sorsát.

Oláh Ibolyát, mint ismeretes, a TV2 Megasztár vetélkedőjéből ismerte meg az ország. A felvételek során került kapcsolatba Novák Péter zenésszel, énekessel, színésszel, műsorvezetővel. Miután véget ért a tehetségkutató verseny, a BMG lemezkiadó megkereste Ibolyát, és lemezszerződést ajánlott neki. Hosszas tárgyalások és egyeztetések után végül Ibolya aláírta a szerződést öt évre, három albumra.

A lemez munkálatai augusztusban, Tiszadobon kezdődtek. Oláh Ibolya és Novák Péter néhány zenésztársukkal elvonultak a világ elől, és egy rögtönzött stúdiót berendezve hozzáláttak az első lemez elkészítéséhez, amelyen fele-fele arányban szerepelnek Presser- és Novák-szerzemények. A dalok egymásra épülnek, egy ívet alkotva, és nem titkoltan Ibolyáról szólnak. A stílusok a punk-rocktól a balladáig, a tangóig, a musicaltől a sanzonig terjednek.

A lemez kiadását óriási érdeklődés előzte meg. Amint a Merlin Színházban rendezett kis keddi bemutató koncerten Novák Péter hangsúlyozta: most kezdődik viszont a "gályázás", ahogyan szakmai nyelven mondják, vagyis a turnézás, a kemény, fegyelmezett, hétköznapi munka, és ezt is bírni kell. A lemez köré egy színpadi produkciót építettek fel, táncosokkal, díszlettel.

Ibolyát nagyon megszerette a BMG csapata is. Geszti Margit, a BMG vezetője így fogalmazott: "Szeretjük őt, amilyen. Ha valakit szeretünk, akkor ugye az a lényeg, hogy feltétel nélkül! Ő pedig tud valamit, amitől elhisszük neki, hogy ő úgy jó, ahogy van. Csak énekeljen és játsszon nekünk, és mi szeretjük." Amikor Presser Gábor leült a keddi premieren a zongorához, Oláh Ibolya pedig mellé ült és énekelt - ezúttal stylist és "jelmez" nélkül, csak úgy, egyszerűen -, néma csönd lett a Merlinben, majd a produkció után a szakmai közönség vastapsban tört ki.

Forrás: MTI

Amint Ibolya elmondta, eleinte alig merte felhívni Pressert, hogy írjon számára egy új dalt. Maga Presser sem nagyon beszélgetett vele a versenyek során, mint ahogyan a többi versenyzővel sem: szándékosan igyekezett távolságot tartani. Mindössze kétszer váltott vele néhány mondatot: először, amikor úgy belevágott dühében az ajtóba, hogy eltörte a kezét, másodszor amikor második lett. Oláh Ibolyáról Törőcsik Mari mondta még a verseny idején, hogy azért is különleges és ritka az ilyen színpadi-művészi jelenség, mert a személyisége és maga a szerep egy és ugyanaz.

KAPCSOLÓDÓ CIKK