Jennifer Lopez újabb metamorfózisa

Vágólapra másolva!
Jennifer Lopez turnéját tervezgeti, miközben új nagylemeze készül a stúdióban, új filmje pedig rövidesen a mozikban lesz látható. Mialatt serényen dolgozik, arra is van ideje, hogy jótékonykodjon és volt párjának is beszóljon egy kicsit.
Vágólapra másolva!

Az énekes-színésznő 1999-ben, az On the 6 című debütáló koronggal kezdte zenei pályafutását, melyen olyan slágerek hallhatók, mint az If You Had My Love vagy a Waiting for Tonight. A lemez producere Sean "P Diddy" Combs volt, aki akkoriban együtt járt az énekesnővel. Lopez az utóbbi időben néhány filmben is feltűnt, köztük a Jersey Girl, az Unfinished Life és a Shall We Dance című alkotásokban is szerepet kapott, de most ismét az éneklésre próbál összpontosítani.

"Azon gondolkozom, hogy életemben először turnézni indulok. Már régóta foglalkoztat ez a lehetőség, de a forgatások miatt valahogy soha nem jött össze. Ezúttal mindent megpróbálok, hogy véghezvigyem a turnét" - mondta eltökélten.

Pár napja már énekelt egy jótékonysági gálán, melynek bevételét a Los Angeles-i Gyermekkórház számlájára utalták át. Az eseményen Marc Anthony is feltűnt a művészek közt.

A párkacsolatokban sokan metamorfózison esnek át a szeretett társ kedvéért, így Jennifer Lopez azt vágja volt szerelme, Ben Affleck fejéhez, hogy a színész átváltoztatta őt olyannak, ami egyáltalán nem szeretett volna lenni. Az énekesnő élvezi, milyen fantasztikus hatással van rá harmadik férje, Marc Anthony, és elmondta, hogy a Ben Affleckhez fűződő viszonya rossz irányba alakította a személyiségét.

"A kapcsolat egyértelműen kiszaladt a kezem közül. A dolgok irányításában már egyáltalán nem vettem részt. Arra gondoltam, mivé is váltam? Ki is lettem én? Egyáltalán nem tetszett az új énem" - közölte Jennifer Lopez a korábbi kapcsolatáról.

A művésznő új filmjéhez, a Shall We Dance című alkotáshoz már felvett egy Dean Martin-dalt, a Sway című kompozíciót, ez lesz a film zárójelenetének muzsikája. A film október 15-én kerül a mozikba a világ több pontján, a dal pedig spanyol és angol verzióban is hallható lesz kislemezen, illetve a karácsony előtt megjelenő albumon, melynek Cory Rooney a producere.