Mint ismeretes, továbbra is rácsok mögött marad Mark Chapman, azaz 24 évvel a gyilkosság után sem kerülhet szabadlábra. Nem sikerült ellopnia Lennon hírnevét, de mítoszt csinált belőle. Hosszú idő után újra megszólalt, ismét reflektorfénybe került.

Chapman a napokban ismét elmondta, hogy meg akarta szerezni a volt Beatles-tag hírnevét, népszerűségét, ezért lőtt rá 1980 decemberében, írja a BBC. Bizonyos értelemben az eszelős mániákusnak tartott férfinak sikerült megvalósítania célját, hiszen neve ismert lett, könyveket írtak róla és tettéről, újságcikkek ezreiben és dokumentumfilmek egész sorában tűnik fel a neve. Mindazonáltal nem lehet túl elégedett, ugyanis kérelmét újfent elutasították október elején - és ez már a harmadik kísérlete volt, hogy kikerüljön az utcára.

"Egy nagyobb senki vagyok, mint ami voltam korábban. Az emberek gyűlölnek ahelyett, hogy tisztelnének valami pozitív dolog miatt. Hát, ez egy rosszabb helyzet" - nyilatkozta a közelmúltban.

"Az általam okozott fájdalom és a szenvedés miatt igazából pont azt érdemeltem, amit kaptam" - vallotta be önkritikusan. Arról is beszélt, hogy már három hónappal a merénylet előtt kieszelte őrült tettét, de nem elégedett volna meg egyetlen gyilkossággal, más hírességeket is el akart tenni láb alól.

Egyszer már korábban elutazott New Yorkba, hogy megölje Lennont, de az első alkalommal nem járt sikerrel. Eztán Hawaiira ment, ahol - saját bevallása szerint - egy Lennon képeivel teli album került a kezeibe, ez okozott újabb impulzust számára. "Egyszerűen felidegesített. Közben, mint tudják, ott voltam a belső küzdelmeimmel" - magyarázta. Chapman egy nagy senkinek, egy nullának érezte magát, ez ellen akart tenni valamit.

A gyilkosságra Chapman így emlékezett vissza: "Nagyon traumatikus dolog volt, és töröltem a memóriámból, több hónapon át."