Újra akcióban a Pearl Jam

Vágólapra másolva!
A 90-es évek egyik legsikeresebb amerikai rockbandája, "rearviewmirror" (greatest hits 1991-2003) címmel dupla CD-t jelentet meg november 16-án, amelyen 33 nótájukat hallhatjuk.
Vágólapra másolva!

A zenekar népszerűségére jellemző, hogy 16 daluk szerepelt a Billboard rádiós játszási gyakoriságon alapuló Mainstream Rock Tracks listáján. Ezek közül a Daughter, a Betterman és a Given To Fly című kompozíciójuk a csúcsot is megjárta. Három daluk (Once, Alive, Black) remixével is kedveskedtek a rajongótáboruknak, amelyek még az 1991-es berobbanásukat jelentő Ten című albumukon szerepeltek. Ebből a korongból máig több mint 12 millió darabot adtak el csak az Egyesült Államokban.

Ezenkívül ott vannak a kiadvány dalai között olyan közönségkedvencek, mint a Dissident, a Wishlist, az Even Flow valamint a Pearl Jam koncertek elmaradhatatlan dala, a Yellow Ledbetter. Eddig csak egy kislemez B-oldalán került piacra a Man of the Hour című számuk, amely Tim Burton tavalyi filmjének, a Big Fish-nek volt a betétdala, most ez is bekerült a válogatásba.

Az 50-es évek nagy slágere, a Last Kiss feldolgozásával 1999-ben óriási sikert aratott a banda, a Billboard Hot 100-as listáján a 2. helyig szárnyaltak, pedig eredetileg csak bakeliten adták ki a klubtagjaik számára. Most ez sem hiányzik.
A fiúk nemrég fejezték be az amerikai elnökválasztási küzdelembe is "beleszóló" Vote for Change turnéjukat, és hamarosan stúdióba vonulnak, hogy megkezdjék a munkát nyolcadik albumukon.