Szexturistákat fenyeget Ricky Martin

Vágólapra másolva!
A latin zene sztárja a prostituált kiskorúak védelmében ENSZ-nagykövetekkel tárgyalt, akiket felszólított, hogy támogassák gyermekvédő alapítványa tevékenységét. A washingtoni kormányzat által szponzorált akció időzítését több civil szervezet bírálta, mert azt feltételezik, hogy a Puerto Ricó-i énekes mostani fellépésével Busht is népszerűsíti akarja.
Vágólapra másolva!

Háborút hirdetett a kiskorú prostituáltakkal nemi életet élő szexturisták ellen Ricky Martin, aki a gyermekek kizsákmányolása elleni harc fokozását várja a világ kormányaitól. A popsztár október 20-án több ENSZ-nagykövet és emberjogi aktivista részvételével rendezett találkozón próbálta érzékeltetni a probléma jelentőségét.

"Ez olyan csata, amit meg kell nyernünk. A gyerekek élete pedig olyan dolog, amiről beszélnünk kell" - mondta Martin, aki szerint siker csak akkor várható, ha az aktivistákat a politikusok is segítik. "Van hangunk, de nincs hatalmunk. Egyedül nem megy, szükségünk van önökre. Ez rabszolgaság, pedig már 2004-et írunk" - érvelt az önmagáról elnevezett gyermekmentő alapítványt tíz éve működtető Ricky Martin.

A találkozó után tartott sajtótájékoztatón az énekes megismételte, hogy a szexturizmus elleni küzdelemhez elengedhetetlen a politikai vezetők támogatása, amire Ricky Martin szerint jó esély van. "Nagyon üdvözlendő és számunkra egyben felszabadító érzés, hogy oly sok ENSZ-nagykövet akar hozzájárulni a gyermekeket veszélyeztető szexuális ragadozók elleni harchoz."

Ricky Martin érveit erősíti az amerikai külügyminisztérium felmérése, amely szerint évente több millió kiskorút szerveznek be a szexiparba, amelynek legfőbb serkentője a gazdag országokból a szegény országokba irányuló szexturizmus.

A probléma jelentősége ellenére sok civil szervezeti képviselő szerint az énekesnek talán nem most, közvetlenül az amerikai elnökválasztás előtt kellett volna kampányolnia a gyermekek védelméért. A kritikusok arra alapozzák véleményüket, hogy Ricky Martin olyan témában szólalt meg a washingtoni kormányzat által szponzorált eseményen, amely George W. Bush politikai programjának része. A republikánus elnök 2003. szeptemberében ugyancsak arra szólította fel politikustársait, hogy világszerte harcoljanak a gyermekkereskedelem és a kiskorúak elleni szexuális bűncselekmények visszaszorításáért.

Ricky Martin szerint azonban akciójának semmi köze George W. Bush és demokrata ellenfele, John Kerry versenyéhez. "A gyerekek érdekében vagyok itt. Nem az a kérdés, hogy a republikánusokra vagy a demokratákra szavazz-e, az egésznek az a lényege, hogy szükségünk van a politikai vezetők segítségére."