Felkerült az internetre Eminem új albuma

Vágólapra másolva!
A tervek szerint Encore című lemez november 15-én kerül a boltokba, de az NME már felfedezte a dalokat a világhálón. Lépni kell.
Vágólapra másolva!

A kiadó főnökei ma ülnek össze, hogy megbeszéljék, miképp hozzák előre a lemez hivatalos megjelenésének dátumát. A november 15-re tervezett megjelenést immár veszélyes lenne tartani, mivel a New Musical Express már felfedezte az újabb számokat az interneten. Mikor a fehér rapper korábbi lemeze (The Eminem Show) felbukkant a világhálón, előre kellett hozni a megjelenés időpontját, ezzel is csökkentvén a kalózmásolatok, illegális letöltések okozta károkat.

"Nem tudjuk pontosan, hogy a lemeznek mekkora része szivárgott ki, de nyugtalanok vagyunk. A kiadás dátumát előbbre hozzuk" - nyilatkozta egy Eminem közeli forrás az NME-nek. Ugyanakkor az Interscope sales- és marketingvezetője, Steve Berman nyilatkozatában kijelentette, hogy várható volt, hogy a lemez vagy annak részei megjelennek a világhálón. "Tudtuk, hogy hatalmas lesz az album iránti kereslet. A mi részünkről elmondhatom, hogy készen állunk" - tette hozzá Berman.

A lemezt megjelenése napján az [origo] látogatói teljes egészében, ingyen meghallgathatják.