Dzsesszóriások, ha összeállnak

2004.11.10. 17:25

Bár Mike Stern és bandája már több alkalommal is járt Budapesten, valószínűleg a dzsesszóriás soron következő, november 16-i fellépése lesz a legemlékezetesebb. További magasztaló jelzők helyett beszéljen egyszerűen a csapat mostani felállása: Stern mellett Richard Bona játszik majd basszusgitáron, a doboknál Dennis Chambers ül, szaxofonon pedig Bob Franceschinit hallhatjuk. Hátborzongató, főleg ha belegondol, hogy akár ingyen is részt vehet a koncerten.

Egy alkalmi tagokból, session-zenészekből szerveződött dzsesszbandát rendszerint az alapján szokás mérni, hogy a tagok korábban milyen felállásokban játszottak. Nos ez alapján a jelenlegi Mike Stern Band valószínűleg a legendás Return Foreverrel (Al Di Meola, Lenny White, Stanley Clarke, Chick Corea) szoros versenyben az utóbbi harminc év legjobb dzsesszbandája címért is versenghetne. Bár ha figyelembe vesszük, hogy a Return Forever jó pár évig állandó felállásban játszott, akkor akár az első hely odaítélése sem tűnik túlzásnak.

Mike Stern a hetvenes évek derekától egészen a mai napig meghatározó, emblematikus alakja a dzsessz és a rock fúziójának, olyan zenész, aki a szakma és a közönség is kompromisszumok nélkül ismer el. Eddigi pályafutása során 13 lemezt készített, játszott már együtt a dzsessz legnagyobbjaival (Billy Cobham, Miles Davis vagy éppen Jaco Pastorius is választotta már partneréül), háromszor jelölték Grammy-díjra, ám eddigi legnagyobb elismerése talán az, hogy az amerikai gitármagazinok szokásos év végi szavazásain az elmúlt húsz évben nem lehetett leszorítani a dobogóról. Ez körülbelül annyit tesz, mint ha azt mondanánk, hogy gitárjátéka megkerülhetetlen, nélküle a fúziós dzsessz se tartana ott, ahol. Ami nagyjából meg is felel a valóságnak.

Richard Bona szintén nem először jár Budapesten: legutoljára nyárközépen, az A38-on hallhattuk saját zenekarával, előtte Joe Zawinul és Pat Metheny csapatával lépett fel nálunk. Bonát szokás a világzene egyik legsokoldalúbb figurájaként is emlegetni, gyermekkora, eddigi karrierje azonban kétségkívül arról tanúskodik, hogy a kameruni születésű gitáros vérbeli dzsesszzenész. Többek között olyan nevekkel lépett már színpadra, mint Larry Coryell, Herbie Hancock, Chick Corea, Branford Marsalis, David Sanborn, Bobby McFerrin, Randy Brecker vagy éppen George Benson, s bár énekesként és ütőhangszeresként is a legjobbak között tartják számon, valójában basszusgitárosként a legkeresettebb session-zenész.

Dennis Chambers nevét nem feltétlenül csak a legelhivatottabb dzsesszrajongók ismerhetik, hiszen Chambers John McLaughlintól kezdve Carlos Santanáig bezárólag számtalan világsztárt kísért már dobon. Tizennyolc évesen csatlakozott a stílusteremtő Parliament / Funkadelic zenekarhoz, mellyel a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, George Benson vezetése alatt újradefiniálták a funk alapjait. Annak ellenére, hogy Chambers sosem tartotta magát dzsesszdobosnak, 1985 óta a műfaj olyan nagyágyúival dolgozott már együtt, mint David Sanborn, John Scofield, Bob Berg, Michael és Randy Brecker, Bill Evans, George Duke, Stanley Clarke, Gary Willis illetve Victor Bailey.

Talán a Puerto Rico-i származású Bob Franceschini szaxofonos nevét ismeri a legkevésbé a hazai nagyközönség, bár Franceschini rendszerint ugyanolyan előkelő zenei társaságban forog, mint zenésztársai: szaxofonjátékát George Benson, Kenny Kirkland, Victor Bailey és Dave Weckl mellett olyan világsztárok is igénybe vették már, mint Aretha Franklin és Paul Simon

A négy zenész eltérő pályarajzaiban nemcsak az ismételten felbukkanó nevek, illetve a mostani budapesti koncert jelentenek kapcsolódási pontot. A Mike Stern Band jelenlegi tagjai egytől egyig univerzális, a zenében mint egyetemes egészben gondolkodó nagyformátumú előadók, akik számára nem léteznek műfaji korlátok és előítéletek. Ennek fényében pedig várhatóan mostani fellépésük is jóval több lesz, mint egy egyszerű dzsesszkoncert.

Mike Stern Band. Millenáris Teátrum (II., Fény u. 20-22.), november 16., 21.00. Belépő: 5000 Ft.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK