Csúcstalálkozóra készül a Depeche Mode

Vágólapra másolva!
Az együttes jövő januárban kezd el dolgozni új nagylemezén. Nem jelent meg albumuk a 2001-es Exciter óta.
Vágólapra másolva!

Martin Gore, Dave Gahan és Andrew Fletcher decemberben találkoznak a Mute Records vezetőjével, Daniel Millerrel, menedzserükkel, Jonathan Kesslerrel, és Ben Hiller producerrel, hogy megbeszéljék a közeljövőre vonatkozó terveiket, hogy vitázzanak egy jót a következő nagylemezről. A DM-csúcstalálkozónak a kaliforniai Santa Monica ad otthont.

Az énekes Gahan szólólemezzel jelentkezett (Paper Monsters), és azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja a csapatot, ugyanis elnyomva érezte magát a gitáros-billentyűs Gore árnyékában. Szerette volna, ha a dalok megírásában fontosabb szerephez jut.

"Martin néha még azt is megmondta, hogy egyes részeket hogyan kell énekelnem. Gyakran éreztem úgy magam, mint egy hangszer, amit mások kezelnek" - panaszkodott az énekes a német Spiegel magazinnak.

Forrás: Red Dot

Az 1980-as alakulás és az 1981-es igazi start óta tizenegy albumot és több mint hetvenmillió eladott lemezt tudhatnak maguk mögött. Az alapítótag Vince Clarke még az indulás után nem sokkal kilépett, hogy megalakítsa a Yazoo-t. Helyettese, Alan Wilder, 1995-ig maradt a csapattal. Bárhol a világon megjelennek, a telt ház biztos. A zenekar kultuszt teremtett maga köré, szerte a világon rajongói klubokkal, találkozókkal, divattal, sajátos világszemlélettel.

Martin L. Gore fedezte fel magának először, hogy két lemez és a vele járó világturné között másban is lehet gondolkozni, mint a Mode. 1989-ben megjelentette a Counterfeit1 című feldolgozáslemezt, amit 2001-ben a Counterfeit2 követett a Depeche Exciter-turnéja után. Dave Gahan kiadta első szólólemezét, a Paper Monsters-t. Andy Fletcher dj-ként érkezik hozzánk, és az általa felfedezett Client is elkíséri az Events Hallba november 20-án, hogy bemutassák, merre tart az elektropop.