Halforddal készül az új Judas Priest-album

Vágólapra másolva!
A Judas Priest angol heavy metal banda rajongói márciusban kezükbe vehetik a 34 éve pályán lévő csapat Angel of Retribution című vadonatúj lemezét, amely a tavaly visszatért Rob Halford énekesükkel készül.
Vágólapra másolva!

A legendás frontember, Halford még 1992-ben távozott a zenekarból, és valójában ez lesz az első közös munkája régi zenészcimboráival az 1990-es Painkiller album óta.

A tavaszi zenés csomagban lesz majd egy koncert DVD is, amelynek zenei anyagát a valenciai bikaviadalokra használatos arénában rögzítették. A Judas Priest Retribution turnéja még tavaly októberben kezdődött és idén is folytatódott. Az énekes elmondása szerint olyan sokan akarták látni a bandát a nagyvilágban, hogy egyszerűen nem volt szívük leállni a lemezkészítés miatt. Egyébként 2004 ünnepi évnek számított a Judas életében, ugyanis 30 évvel ezelőtt jelent meg a Rocka Rolla című bemutatkozó nagylemezük.

Glen Tipton gitáros a megállás nélküli koncertezést a pozitív oldaláról közelíti meg: szerinte legalább volt elég idejük a legmegfelelőbb dalokat kiválasztani az új korongra. A Billboard munkatársai - miután a készülő CD-ről öt dalt meghallgattak - úgy vélik, hogy a hangzás emlékezteti őket a Painkiller album megszólalására. A Deal With the Devil olyan, mint egy Priest-klaszikus, a Hell Rider című opusban dühösen támadnak ránk a gitárok, a Judas Rising dalszövegében pedig a banda újrakezdésének "állítanak emléket".

A zenekar - mely idén nyáron Budapesten is fellépett, beszámoló itt - február 23-án Koppenhágában indítja a turnét és egész Európát bejárja keresztül-kasul. Magyarországhoz legközelebb Brnóban lépnek fel április 7-én, majd az év második felében a tengerentúlon koncerteznek.