Idén a Led Zeppelin is kap Grammyt

Vágólapra másolva!
A Led Zeppelin együttes, az elhunyt Janis Joplin vagy éppen Jerry Lee Lewis is kap Grammy-életműdíjat idén. Ez korábban már meglett Louis Armstrongnak, Chuck Berrynek, Leonard Bernsteinnek, Bob Dylannek és a Beach Boysnak - többek között.
Vágólapra másolva!

Janis Joplin és a Led Zeppelin mellett kap díjat Jelly Roll Morton dzsesszzongorista, a countryzenében alkotott Carter Family (1926-ban állt össze az eredeti csapat, több száz folkdalt gyűjtöttek össze és dolgoztak fel), Eddy Arnold country-előadó (28 kislemeze kúszott fel a country-listák élére, több hetet töltött az első helyen, mint bárki más), Art Blakey dzsesszdobos (sokak számára az ő játéka volt az iskola, 1955-ben alapította meg a Jazz Messengers együttest), Morton Gould zeneszerző (zongorával kezdte, négyévesen komponált, majd rádiózott és filmeknek, tévéműsoroknak írt zenét), a soulban jeleskedő Staples Singers és Joe Willie "Pinetop" Perkins blueszongorista.

Az ünnepség február 13-án lesz a Los Angeles-i Staples Centerben. Az életműdíjat olyan zenészek, énekesek kaphatják meg, akik jelentősen gazdagították az emberiség kultúráját, akik más előadókat is inspiráltak, akik közül a legtöbb immár legendás figurája a zenei világnak, és több generációt is szórakoztattak muzsikájukkal. Életműdíjat kapott például Louis Armstrong (1972-ben), Chuck Berry (1984-ben), Leonard Bernstein (1985-ben), Bob Dylan (1991-ben) vagy épp a Beach Boys (2001-ben) - de Frank Zappa, Stevie Wonder, a Who együttes, Frank Sinatra vagy Barbra Streisand is kiérdemelte ezt az elismerést. A lista hosszú.

105 kategóriában hirdetnek nyertest, de itt nem a slágerlistákon elfoglalt helyezések, az eladott lemezek száma a döntő. Tavaly februárban az Evanescence együttes, Beyoncé és Jay-Z rhythm and blues énekesek, az év albumát elnyerő OutKast rapduó, Luther Vandross, valamint Justin Timberlake kapta a legfontosabb Grammy-díjakat Los Angelesben, a Staples Centerben, a zenei esemény 46. díjkiosztóján. A brit Coldplay együttesé lett az év felvétele, és Bill Clinton Mihail Gorbacsovval közös lemezét is jutalmazták. A három jelölés ellenére azonban magyar díjazottja nem volt a gálának.

Idén Kanye West vezet a jelölések számában, 10 kategóriában indul. Alicia Keys és Usher nyolc-nyolc alkalommal reménykedhet, a Green Day hat kategóriában jutott be a legjobbak közé, miközben Norah Jones, Loretta Lynn és Prince öt-öt jelölést kaptak.