Éghymese - egy mese vége

A Ghymes rajongók karácsony előtt vehették a kezükbe a 2004 dalait összefogó albumot Éghymese címmel. A lemezen már első hallgatásra is érződik az együttes évek óta tartó útkeresése, s a rajongók bánatára bizonyos alapítótagok háttérbe szorulása. 

Amikor meg kellett fogalmaznom, hogy mit gondolok a Ghymes legújabb - Éghymese című - albumáról, az jutott eszembe, hogy az útkeresés fontos dolog. Ellenben nem véletlenül mondják, hogy járt utat járatlanért nem érdemes elhagyni. Az albumon ugyan találtam egy-két olyan dalt amely emlékeztet a régi - népzene kedvelők által is élvezhető - Ghymesre, de ez lemez sajnos egyértelműen az korábbi hagyományokkal szakító a Héjavarázs zenei anyagának folytatása.

Minden régóta létező együttes eljut olyan mérföldkövekhez fennállása alatt, ahol át kell gondolni, hogy merre tovább. A Ghymes első két albumát a hazai közönség szinte egyáltalán nem ismerte, talán azért mert az 1989-1991 között készült dalok sokkal inkább voltak népzenei ihletésűek, mint a későbbiek.

Az igazi áttörést az Üzenet című albumuk hozta, amelyen már egyértelmű szintézist sikerült alkotni a népzene és a sajátos Ghymes hangzás között. Nem távolodtak el nagyon a hagyományos énekmondás hagyományaitól és talán pont ez volt a sikerük titka. Az ezután kiadott lemezeiken - a Tűzugrás, a Rege és a Smaragdváros - leginkább a szépen kidolgozott, etno és world music határon egyensúlyozó regős-énekeikkel arattak óriási sikert.

A zenekarban együtt dolgozó Szarka Tamás és Gyula között már ekkor is érezhető volt, egyikük inkább a hagyományos, másikuk inkább az újító irányba mozdítaná a zenekart.

2002-ben a Héjavarázs hozta el a fordulatot, láthatóan a zenekart egy komolyabb irányt célzott, meg amelybe a korábbi megszokott zenei hangzás már nem nagyon fért bele. A korábbi vidám world music hangzást, valamiféle komorabb nagyzenekari kísérletezgetés váltotta fel. Az album ennek ellenére platinalemez lett. A zenekart vezető Szarka Tamás igazolva érezte saját irányvonalát, amit egy szólóalbummal is megerősített. Az Anonymus-on régi dalokat és újakat énekel - a korábbi Ghymes albumoktól eltérő hangszerelésben és stílusban.

2004-ben ezzel párhuzamosan testvére egy teljeses hagyományosnak mondható szólólemezzel jelentkezett Alku címmel. A beszédes címek a jobban odafigyelő rajongók számára egyértelművé tették, hogy a zenekar életében komoly változások álltak be.

2004 novemberében kilépett a zenekarból két meghatározó tag. A szaxofonos Buják Andor és a cimbalmos Pukkai Attila, nélkülük Ghymes már sosem lesz ugyanaz ami volt a korábban. Néha az új albumon is feltűnik a "Tánc", vagy az "Északi szél" lendülete, s a "Bárka" talán teljesen a régi időket idézi.

A legújabb albumon ugyan Borbély Mihály próbálja helyettesíteni az egykori alapító Buják Andort, de a dalok valahogy már nem a régi mintára készültek.
A korábbi hagzások eltűntek, a hagyományos népi hangszerek helyett szintetizátorok próbálják egyben tartani az énekelt verseket.

A dalok is kicsit komorabbak, legjobb esetben is melankólikusak. Nincs bennünk meg a korábbi albumok harsány életereeje. Szarka Tamás korábban megismert nagyszerű hegedű dallamai is valahol elmosódva, a háttérben hallhatóak. Újdonságként, megjelenik az elektronikus hangzások mellett a basszusgitár, sajnos szintén a világzenei elemeket gyengítve.

Összegezve az Éghymese egyáltalán nem egy optimista hangzású tündérmese, sokkal inkább egy belső zavarokkal kűzdő, útkereső album, amely szakított a korábbi hagyományokkal távolabb lépett népzenei elemektől, a rajongók legnagyobb bánatára.