Iron Maiden: pokolból a felhők fölé

2005.01.24. 13:11

Pár héttel ezelőtt újra kiadták az Iron Maiden The Number of the Beast című kislemezét, mely megjelenésének hetében rögvest a brit listák harmadik helyre kúszott fel - és ezáltal a legendás rockbanda is újra fókuszba került. A 2003-as Dance of Death óta albumuk ugyan nem volt, de a turné rövidesen indul. Addig az énekes repülőgép-pilótaként bizonyít, a régi rajongók rá sem ismernének.

Az EMI által újra felfedezett dal - és a dupla DVD, a The Early Years - egyféle megünneplése az együttes huszonöt éves történetének. A minden rocker által ismert szerzemény, a The Number of the Beast, a harmadik Maiden-nagylemez címadó dala volt. Kiadásának évében, 1982-ben a szám bekerült a Top 20-ba, a nagylemez meg első lett a rock-albumok között.

A DVD a zenekar felemelkedésének történetét mutatja be, egészen a füstös, lepukkant East Enden található pubokban előadott koncertektől a hatalmas arénákig - alig öt év alatt jutottak el a csúcsra. Az első korongon - többek közt - egy kétórás összeállítás látható, régi Maiden-koncertek hangulatát lehet vele újra átélni (az együttes többször is fellépett Magyarországon). A második cédén egy 90 perces dokumentumfilm látható, melyen megszólalnak a tagok mellett a stáb tagjai, koncertszervezők, újságírók, fotósok.

"Nagyobbak vagyunk most, mint tíz évvel korábban" - magyarázta a napokban Bruce Dickinson énekes. Róla kevesen tudják, hogy szakmáját tekintve repülőgép-pilóta, az Astaeus Airlinesnak dolgozik, és az elegáns pilótaruhában, rövid hajával nemigen emlékezteti az utasokat arra a bőrkabátos, fehér tornacipős, hosszú hajú alakra, aki metálkoncerteken sikítozott. Persze nem hagyott fel a rockkal, nyári turnéjuk május végén indul. A hazai hívek számára nincs sok jó hír, a honlap szerint idén nem járnak erre, így Prágába (május 28.) vagy Milánóba (június 6.) kell utazni, közelebb már nem lesznek.

www.ironmaiden.com
Dickinson - régen és ma

Dickinson legénykorában még a hadsereggel és egy katonai karrierrel is kacérkodott, de a Black Sabbath és a Deep Purple hatása olyan erős volt, hogy inkább zenekart alapított, majd így hívták 1981-ben az Iron Maidenbe. Bár bálványa akkoriban Ozzy Osbourne volt, metálegyüttes énekeseként Bruce nem lett igazi rosszfiú - írja a Telegraph. A rock and roll-életforma annyiban merült ki nála, hogy bedobott néhány vodkát, elszívott némi marihuánát és ágyába cipelt pár rockerlányt - de extrémebb kalandokba nem ment bele.

Emleget egy esetet, mikor hullarészegen és farkaséhesen bóklászott fel-alá egy tokiói szálloda folyosóján, és abban reménykedett, hogy talál valami ajtó elé kitett ételmaradékot. A görbe éjszaka után gondolta, hogy "ennél azért több kell" az élethez - ekkor hagyott fel az önpusztítással, ekkor tanult meg repülőt vezetni.

A Maiden énekese bár rajongott előadó és híres, sikeres ember, nem a sztárok életét éli. Nyaraláskor nem költ pazar, fényűző szállókra, saját bevallása szerint gyakran utazik tömegközlekedési eszközökön, és boldog családi életet él feleségével, Paddyvel, és három gyerekével.

Bár Dickinson mostanában jobban szereti a kereskedelmi repülőjáratok pilótaülését, mint a szikrázó-villogó, füsttel borított színpadokat, nem tudott egészen megváltozni. A napokban Sierra Leonéba és Ghánába is elrepülő rocker-pilóta alkalmi együttest is alapított más kollégákkal, karácsony körül fel is léptek párszor. "Van egy srác, aki Airbusszal repül, ő a billentyűs. A gitáros szintén pilóta, Boeing 737-tel repül, én meg éneklek" - újságolta Dickinson.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK