Idén a világzene fősodrában úszik az A38

2005.01.25. 16:33

Lassan két éve már, hogy Maceo Parker jellegzetes, levegős szaxofonjátékával belefújta a budapesti éjszakába: új kulturális szentély nyílott, olyan szórakozóhely, amely - figyelem! - küldetéstudattal vág neki működésének. Az első csonka év után az A38 állóhajó a tavalyi esztendő több mint 300 programjával bizonyította, hogy képes teljesíteni a vállalt kultúrmissziót. Lássuk, mit hoz az idei év első negyede.

A tisztánlátás kedvéért: az induló évben Maceo Parker mellett Erik Truffaz, Boris Kovac, DJ Vadim, Nicola Conte és Amon Tobin játszott a hajón, hogy kizárólag a haladó gondolkodású zenészeket említsük, de emlékezetes produkciókban tavaly sem volt hiány: számunkra DJ Krush, Jimi Tenor, Duncan Robert, Dego, illetve Mr Scruff fellépése jelentett osztatlan örömet és meghatározó emléket. Nem kis részben a hétállomásos In-Fusion-sorozat hatására az elmúlt esztendőben azért mégis a ska, a világzene és a reggae ritmusaira ringott leginkább az A38 (a májusi uniós csatlakozást például az augusztusban nagyszínpados Seeeddel ünnepelhettük). Éppen ezért kíváncsian vártuk, hogy a téli-tavaszi szemeszterre lekötött programokból lehet-e majd következtetni arra, hogy idén milyen zenei trendek gyűrűznek be hozzánk a Dunán.

Az első két hónap - pontosabban a MOLto Vivace-sorozat - programjait vizsgálva azt mondhatjuk, hogy idén az A38 főként a környező régió zenei hagyományaiból merít: ez elsősorban világzenei koncerteket jelent dzsesszes és rockos felhangokkal. Túl vagyunk már a lengyel dzsesszóriás, az altszaxofonon játszó Zbigniew Namyslowski koncertjén (január 19.), nézzük tehát a következő meghatározó eseményt: Iva Bittová fellépését február 10-én. A csodaszép cseh énekesnő hegedűn kíséri magát, repertoárjában pedig a térség népzenéje mellett Bartók- és Janácek-átdolgozások, sőt szvinges dzsesszelemek is megférnek. Ezen az estén fellép még a Kenderesi Trió is, melyben a Kampec Dolores énekesnője, Kenderesi Gabi mellett Grencsó István és Márkos Albert játszik.

Február 23-án egy horvát fuvolista és énekesnő, Tamara Obrovac koncertezik majd, aki az olasz, szlovén és horvát népzene elemeit vegyíti könnyed, improvizatív dzsesszel. Fellépése után a műfajában egyik legismertebb hazai együttes, a Muzsikás ad majd ízelítőt a magyar népzene és komolyzene ötvöződéséből.

A március 9-én színpadra lépő Ghymes elsősorban a közép- és kelet-európai népzenei gyökerekből táplálkozik, és a tradicionális hangzást elektromos hangszerekkel, szaxofonokkal és kibővített ritmusszekcióval egészíti ki. Az erőteljes színpadi jelenléte miatt méltán dicsért felvidéki zenekart az 1991-ben alapított Úzgin Üver váltja majd a hajó fedélzetén, a csapat saját definíciója szerint "modern kísérleti népzené"-t játszik.

Dzsesszestek azonban a MOLto Vivace-sorozaton kívül is lesznek: februárban jön a kiváló brit gitáros, Allan Holdsworth, márciusban pedig Scott Hendersont és Hiram Bullockot hallgathatjuk meg élőben.

Természetesen a progresszív szcéna továbbra is képviselteti majd magát az A38-on: a francia Gecko Palace és Theo Hakola mellett dZihan & Kamien is újra tiszteletét teszi Budapesten.

A hazai zenei kínálatból hasonlóan gondos kézzel válogattak az egykori uszály koncertszervezői: Oláh Ibolya, az Anima Sound System, az Emil.Rulez!, a Hiperkarma és a Mitsoura koncertje mellett még az új Amorf Ördögök-lemezt is a Petőfi híd tövében hallhatjuk először.

A fenti névsort végigfutva korai lenne előrejelzésekbe bocsátkozni az egész évet illetően, nekünk azonban máris hiányoznak azok a nagy, nemzetközi szinten is elismert nevek, melyekhez korábban már lehetett szerencsénk a hajón. Ezzel együtt beláthatjuk azonban, hogy az elmúlt két év után az A38 idén is megmarad olyan európai értelemben vett klubnak, mely az ízlésformálástól sem feltétlen riad vissza.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK