Az Omega itthon és külföldön is folytatja

Vágólapra másolva!
Két hónap múlva folytatódik az Omega együttes tavaly megkezdett országos turnéja, a Csillagok útján. A koncertekkel a több mint negyvenéves múltra visszatekintő együttes olyan városokba jut el, amelyek a tavalyi sorozatból kimaradtak. Lesz erdélyi, felvidéki és távolabbi, európai koncertsorozat is.
Vágólapra másolva!

Kóbor János tavaly szeptemberben az Omega Puskás-stadionban tartott koncertjén harmincötezer néző füle hallatára jelentette, ki: "Jövőre folytatjuk." Ez az ígéret most valósággá válik. Mint Benkő László, az együttes alapító tagja elmondta, az idei helyszíneken a koncertek váza megegyezik majd a tavalyi programmal, de lesznek meglepetések is.

A zenekar természetesen a megszokott felállásban turnézik majd, a vagyis az állandó tagok - Kóbor János, Benkő László, Molnár György, Mihály Tamás és Debreceni Ferenc - mellett a már törzstagnak számító Szekeres Tamás gitáros és Gömöri Zsolt billentyűs is ott lesz a színpadon. Ugyancsak az együttessel tart a tavalyi turnén nagy sikert aratott két énekes, Keresztes Ildikó és Demeter György is.

Az Omega március 19. és április 28. között tizennégy városban ad koncertet. Mint Benkő László is említette, már a tavalyi turnéból kimaradt városokból is jelezték, hogy örömmel fogadnák a zenekart. A március 19-i turnényitány Dabason lesz, ezt követően március 29-én Szeged, 31-én Salgótarján, április 2-án, Kecskemét, 5-én Szombathely, 7-én Tiszaújváros, 9-én Nagykanizsa, 12-én Sopron,14-én Szolnok, 16-án Veszprém, 21-én Dunaújváros, 23-án Kaposvár, 26-án Szekszárd, végül 28-án Székesfehérvár lesz a koncertek színhelye.

A világszínvonalú fény- és hangtechnika, valamint a jegyárak tavalyhoz képest nem változnak, a repertoár viszont igen - közkívánatra bekerülnek tavaly nem játszott dalok is a programba.

Az is biztos már, hogy az Omega az országos turné után - történetében először - koncertet ad Erdélyben, majd ősszel Bukarestben is. Az erdélyi koncerthelyszínekről még folynak a tárgyalások. A zenekar ezt követően európai városokat keres fel. Május elején Berlinbe egy szabadtéri rockfesztiválra kapott meghívást az Omega. Előtte vagy közvetlenül utána Prága következik.

Az év során - részben még májusban, részben szeptemberben - az Omega Szlovákiában, Horvátországban, Szerbia-Montenegróban, Oroszországban, Bulgáriában, Lengyelországban, Németországban, és Hollandiában is fellép.