Kirúgták a szökőárral viccelődő rádiósokat

Vágólapra másolva!
A New York-i WQHT rádió több alkalmazottja nézhet új állás után a közeljövőben, mert elbocsátották őket egy ízléstelen, megbotránkoztató szövegű dal népszerűsítése miatt.
Vágólapra másolva!

A Hot 97-ként ismert New York-i rádióadó vezetősége előbb több alkalommal elnézést kért a hallgatóktól, majd haladéktalanul kirúgta a Miss Jones in the Morning című reggeli, főleg rappel foglalkozó adás szerkesztőit, műsorvezetőit, összesen hét embert - írja az EFE.

A kifogásolt dal - melyet pár napja adott le a csapat - sokakat sértett, meggyalázta a szökőár halottainak emlékét. A jól ismert, jótékonyságból írt dal, a We Are The World dallamára készült a szöveg, hiphop stílusban: ebben anyjukat kereső gyerekekről, vízben úszó tetemekről és szexrabszolgaként eladott kisfiúkról esik szó, az együttérzés, a fájdalom legkisebb jele nélkül. A Miss Jones csapatának egészen sajátos szerzeménye olyan részeket is tartalmazott, mint a "senki nem tudott megmenekülni. Afrikaiak fulladoztak, kínaiakat (!) sodort az ár, közben meg Isten röhögését lehetett hallani."

Mivel számos panasz érkezett a hallgatóktól, Tarsha Nicole Jones DJ (Miss Jones) és társai pár nappal később bocsánatot kértek a sokakat sértő szöveg miatt, és még egyheti bérüket is felajánlották jótékonyságból, a túlélők megsegítése végett. Miss Jones több lapban kért elnézést, ezt élő adásban és még a rádió honlapján is megtette - ám ez sem segített. A megbánás nem volt elég, a rádió vezetősége elbocsátotta a reggeli műsor gárdáját - illetve határozatlan időre felfüggeszette a műsor sugárzását. A rádió vezetősége közleményben határolódott el a nagy botrányt okozó daltól, melyet társadalmilag és morálisan elfogadhatatlannak tart.

"Mindenki, akinek köze van ehhez - így én magam is - szégyelljük magunkat, és őszintén bocsánatot kérünk. Tudom, hogy a reggeli műsor tagjai is igazán megbánták, de tudják, hogy tettük megbocsáthatatlan" - közölte a rádió vezetője, Rick Cummings.