Fellép az Illés együttes a Szigeten

Vágólapra másolva!
Egy nappal tovább tart idén a Sziget Fesztivál, amelynek már a nulladik, beköltözős napján is lesz koncert a Nagyszínpadon. A 2005-ös nyitóbulit a negyvenedik születésnapját ünneplő Illés zenekar adja.
Vágólapra másolva!

A korábbi hét helyett nyolc napig tart majd a következő Sziget, amely az újra összeállt Illés zenekar fellépésével indul. A klasszikus felállásban - Illés Lajos, Szörényi Levente, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Pásztory Zoltán - negyven éve alakult együttes augusztus 9-én lép fel a fesztiválon.

Az Illés jubileumi előadása az első alkalom lesz, hogy a Sziget nulladik napján koncertet szerveznek a Nagyszínpadra, amelynek azonban további fellépőiről a rendezők egyelőre nem adtak tájékoztatást. A többéves szünet után ismét koncertező zenekar fellépésére a hetijegyes Sziget-lakóknak nem kell külön belépőt fizetni, bérletük a pluszkoncetre is érvényes.

Az Illés 1973-as megszűnése óta több nagy koncertet adott már, legutóbb 1996 májusában a Budapest Sportcsarnokban, ahol háromszor egymás után léptek fel telt ház előtt. Néhány évvel korábban, 1990 őszén a Népstadiont is megtöltötték, a főpróbájukat negyvenezer ember előtt tartották, a koncertre pedig duplaannyian mentek el. Nagy siker volt 1981-es budapesti fellépésük is a régi Sportcsarnokban, amely az első volt hivatalos feloszlásuk után. Az eseményről film is készült, amit Koltay Gábor rendezett.