Bono lehet a Világbank új elnöke

Vágólapra másolva!
John Snow amerikai pénzügyminiszter nem zárja ki, hogy a U2 frontembere a Világbank lehetséges elnökjelöltjei közé kerüljön. Bono az utóbbi időben észrevehetően többet foglalkozott politikai karrierje építésével, de ilyen komoly pozícióra talán még ő sem gondolt.
Vágólapra másolva!

Már eddig is nyilvánvaló volt, hogy Bono nem elégszik meg az egydimenziós rocksztár szerepével. Régóta rebesgetik például, hogy előbb vagy utóbb kinéz neki egy Nobel-békedíj, de ez a lépés új fejezetet nyithatna a komoly pozícióba került popzenészek eddig nem túl hosszú történetében.

Bono korábban már járt Snow elődjével, Paul O'Neill-lel Afrikában, ahol a földrész gazdasági helyzetének javításának lehetőségeit tanulmányozták. Az ír énekes akkor is az elszegényedett, harmadik világbeli államok adósságainak elengedéséért lobbizott, és a Világbank elnökeként ezt még hatékonyabban tehetné.

A pénzintézet jelenlegi elnöke, James Wolfensohn június 1-jén távozik hivatalából, és az amerikai pénzügyminiszter ugyan nem beszélt a lehetséges utódokról, de nem zárta ki Bono jelölését sem.

"Bono olyan ember, akit csodálok. Nagyon sokat tesz a világ gazdasági fejlődése érdekében" - mondta az AP hírügynökségnek John Snow, aki "pragmatikusnak, hatékonynak és idealistának" nevezte a U2 énekesét.

Igaz, jelen esetben a szakértők nem sok esélyt adnak Bono kinevezésének, hiszen a Világbanknak hagyományosan amerikai elnökei vannak. Ennek ellenére egyre valószínűbb, hogy az idén már 45 éves énekes a nyugdíjkorhatárhoz közeledve a rockszínpadoktól távol épít új karriert.

Egyelőre viszont még esze ágában sincs visszavonulni. Így például duettet fog énekelni az idén nyolcvanéves blueslegendával, BB Kinggel, a U2 pedig március 28-án amerikai, majd június 10-én, Brüsszelben európai turnéra indul. Mint ismeretes, Budapest nem szerepel a koncertdátumok között, így a magyar rajongók számára marad Bécs, München vagy a lengyelországi Katowice.