A reménytelen arcok fotósa

2005.04.11. 14:43

A francia Blast design-magazin nemrégiben egy fiatal magyar tehetséget mutatott be: a lap a reménytelen arcok fotósának nevezte Mátrai Miklóst. A Castro Bistróban május 1-ig megtekinthető, Budapest arcai című kiállítása alapján csöppet sem hat bombasztikusnak a kijelentés, közben pedig már új sorozatát is megtekinthetjük: a Preview című kiállítás május 19-ig tart nyitva a Nemzeti Táncszínház galériájában.

Bár Mátrai Miklós alig 21 éves, máris jelentős sikereket és elismeréseket tudhat maga mögött. Többek között megnyerte a 2002-ben, Luxemburgban megrendezett Fiatal Fotóművészek versenyét, majd több szakmai elismerést követően a HP Invision nemzetközi fordulójában a legművészibb sorozatért járó különdíjat is elhozhatta Firenzéből.

A fiatal tehetség a hagyományos fekete-fehér fényképezés mellett - Budapest arcai című portrésorozata kizárólag fekete-fehér képeket tartalmaz - újfajta képalkotási módszerekkel is kísérletezik: felvételeit gyakran diaporáma- és mozgókép animációs összeállításokká dolgozza át, melyek így vetítésre is alkalmasak. Az ezzel a technikával készült film-etűdökkel már többször szerepelt rendezvényeken, koncerteken, illetve a televízióban.

Mostani kiállítása "egy berobbanó, útkereső fiatal tehetség helyzetjelentése, amelyből villanásszerűen kiolvasható szélesebb érdeklődése, kifejezési eszközeinek gazdagodó választéka, stílusának, alkotói elkötelezettségének árnyaltan is színes spektruma. A kemény, fekete-fehér világot képes színekben is megmutatni, és belopni szeretetét a mégoly durvának láttatott világba" - írta róla Eifert János.

Mátrai Miklós: Preview, Nemzeti Táncszínház, Kerengő Galéria (I., Színház u. 1-3.), május 19-ig. Belépő: ingyenes

KAPCSOLÓDÓ CIKK