Michael Flatley Budapesten mutatja be új darabját

2005.04.25. 18:01

Öt év szünet után újra színpadra lép Michael Flatley, a világ első nemzetközileg is elismert ír sztepptáncosa és társulata, méghozzá Európában elsőként Budapesten. A műfajilag és zoológiailag egyaránt besorolhatatlan Kelta tigris premierje július 9-én lesz, persze hogy a Puskás Ferenc-stadionban.

Nem mondhatnánk, hogy Budapestre gyakran látogatna olyan sztárfellépő, aki számára nehéz megfelelő méretű helyszínt találni, mármint elég nagyot - utoljára talán Robbie Williams kapcsán merült fel hasonló probléma. Fővárosunk ilyen-olyan koncerttörténetében azonban talán nem is akadt még példa arra, hogy egy ilyen léptékű produkció ne csak úgy eljusson hozzánk a balfenéken, hanem a kontinensen elsőként mutatkozzon be.

Pedig Michael Flatley választhatta volna a Royal Albert Hallt vagy a Covent Gardent is, sőt, biztosak lehetünk benne, hogy ha úgy alakul, az új darabbal a Vörös teret is könnyedén megtölti. "Budapest az egyik legkedvesebb városom, ezért úgy gondolom, jobb helyet el sem tudnék képzelni a Kelta tigris európai bemutatójára" - állítja Flatley, s az ilyenkor szokásos udvariasságot figyelembe véve is hihetünk neki, hiszen új darabjait rendszeresen elhozza Budapestre, sőt a 2000-es, akkor még Népstadionban tartott fellépését maga is a legjobbak között említi - honlapján százezres tömegről ír, ezt a túlzást tudjuk be lelkesültségének.

A számoknál maradva: Flatley másodpercenként harmincötször tudja odacsapni a talpát a padlóhoz, ezzel a teljesítménnyel játszva tartja a Guinness-rekordot. Szintén ő Nagy-Britannia legnagyobb ülőhelyes előadásának rekordere, ami elsőre meglehetősen nyakatekert kategóriának tűnhet. Ha azonban megpróbáljuk elképzelni, milyen érzés a főpróbán huszonötezer üres széknek játszani, egyből érthetővé válik, miért jegyzik ezt az előadást.

Számokban még: Flatley 40 millió dollárra biztosította a lábát, ezzel szintén csúcstartó. Legutóbbi előadására, a Lord of the Dance-re világszerte összesen félmilliárd dollár értékben fogytak a jegyek, mostani árfolyamon, tehát lényegesen gyengébb dollárral számolva ez bájos 96 milliárd forinttal egyenlő.

Michael Flatley persze nem a számok embere, hiszen a megdöbbentő adatok ellenére ő elsősorban a tánccal van elfoglalva. "A Kelta tigris az emberek elnyomását jeleníti meg, a tigris a lelkek ébredését, a szabadság iránti küzdelmet szimbolizálja" - mondta az új darabról, hozzátéve, hogy "a Kelta tigris az eddigi legjobb munkám". Mi hiszünk neki, elvégre Nevada államban még Michael Flatley-nap is van - egészen pontosan október 11-én.

Kelta tigris - Michael Flatley és társulata. Puskás Ferenc-stadion, július 9. Belépő: 5900-50 000 Ft.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK