Duran Duran: Amikor legutóbb itt jártunk, még kommunizmus volt

Vágólapra másolva!
Június 8-án, szerdán először lép fel nálunk eredeti felállásában a Duran Duran. Ugyan a csapat kissé megfogyatkozva már járt Budapesten még a nyolcvanas évek végén, de ez mégiscsak különleges alkalom. A Duran Duran Magyarországi Fan Club szerint például annyira különleges, hogy a koncert megfelelő beharangozása kedvéért május végén egy kis csoportjuk elment a zenekar szülővárosába, Birmingham-be, és a Duran Duran ottani koncertje előtt sikerült is beszélgetniük mind az öt taggal.
Vágólapra másolva!

A kilencvenes években a zenekar kísérletezőbbé vált, mélyebb szövegeket használt a zenekar, gazdagabb lett a hangszerelés. Hogy tetszenek neked azok az albumok, amelyeken nem játszottál?

Andy Taylor: Hát, tudod, a zene nagyon szubjektív dolog, és az ember vagy játssza, vagy hallgatja. Szóval csak azokat a lemezeket hallgatom meg igazán, amelyeken játszottam, nincs idom egy csomó zenét komolyan végighallgatni, csak ha én is részt vettem benne, és ez különösen igaz a Duran Duranra. Tehát pár tracktől eltekintve a Libertyn, vagy a Wedding Albumon, nem igazán tudok mit mondani. Azt meg ugye nagyon nehéz megmondani, mit is csináltam volna másképp.

A nyolcvanas években a punk, a pop-art és a new romantic stílusok határozták meg leginkább a zenéteket. Milyen irányzatok ihletnek meg titeket most?

Andy Taylor: Én ugyan gitáros vagyok, de nem hatottak rám más gitárosok, más gitárzene. Amikor egy zenész zenekarban játszik, mindig keresi a többiekben azt, ami érdekes, amit megfoghat. De mi az igazi hatás? Az, amikor a gondolkodásra hat valaki. Az én gondolkodásomra hatott mindaz a zene, ami 20-25 éve forgalomban van.

Nagyobb a producerek szerepe most az albumok elkészítésében, mint a nyolcvanas években?

Andy Taylor: Mindig mi voltunk az irányítói a dolgoknak, minden részletről mi döntöttünk, ezért nem gondolom, hogy a múlthoz képest most nagy különbség lenne. Vannak persze olyanok, akik jobban szeretnének irányítani minket, mint ahogy az nekünk tetszik. De ilyen az a szakma.

Szerinted lesz majd olyan, hogy te énekelsz, míg Simon gitározik egy számban?

Andy Taylor: Soha! Nem is tud rendesen gitározni...

Forrás: Duran Duran Magyarországi Fan Club

Roger, te mit gondolsz azokról a lemezekről, amelyeken te nem zenéltél?

Roger Taylor: Tetszik nekem minden, amit csináltak, különösen a Wedding Album, szerintem egy eszméletlen jó lemez. Mi különben most is játsszuk a kilencvenes évek legjobb szerzeményeit, az egész a Duran Duran-sztori része.

1988-ban Simon, John és Nick teltházas koncertet adott Budapesten, a Big Thing-turné keretében. Te hogy emlékszel arra az éjszakára?

Simon Le Bon: Én emlékszem, hogy mozgott az egész nézőtér és a színpad is, annyi energia volt a tömegben. Ahogy emlékszem sokkal több fiú jött mint lány, a csajok az emeleten voltak, a srácok meg a küzdőtéren, és arra emlékszem, hogy a színpad vagy fél méterrel hátrébb csúszott, ez a 30 tonnás monstrum, el tudjátok képzelni? Hihetetlen, mennyi energia volt aznap este a tömegben.