Pótolta a nőhiányt az Amorf Ördögök

Vágólapra másolva!
Újra van nő az Amorf Ördögök életében! Sőt, nem is egy, hanem mindjárt két ismert és kivételes hangú hölgyet csábított magához vokalistának a népszerű zenekar, amely már ebben a felállásban ad koncertet június 12-én vasárnap a Zöld Pardonban.
Vágólapra másolva!

Változás állt be az Amorf Ördögök zenekar felállásában, amelyben ismét képviselteti magát a szebbik nem két vokalista hölgy személyében. A fiúk azután váltak átmenetileg "nőtlenné", hogy tavaly év végén az addig állandó tagnak számító Péterfy Bori színházi munkái miatt elbúcsúzott tőlük. A magát újabban "kacat-pop" zenekarként aposztrofáló Amorf Ördögök azonban nemrég ismét "becsajozott", ráadásul duplán.

A kiesett női energiákat pótolva az Ördögök két új vokalistával bővült, akik mindketten ismertek a közönség előtt: Kutzora Edina korábban Yonderboi zenekarában, Monori Gabi pedig a Muddy Shoesban énekelt. "Azért vettünk be őket a zenekarba, mert már nagyon hiányzott a nőillat a próbahelyről" - indokolta a tagság kibővítését frappánsan Tövisházi Ambrus zenekarvezető.

Az új tagok - és az új felállás - bemutatkozása június 12-én vasárnap este lesz a Zöld Pardonban, ahol az Amorf Ördögök Cellux-szimfónia című legutóbbi albumának dalai mellett a régi közönség kedvenc slágerek is elhangzanak.

Ami a további koncerteket illeti, az újra kétnemű zenekar a nyár folyamán az összes nagyobb vidéki fesztiválon fellép, augusztus 10-én pedig a Sziget fesztivál Wan2 színpadán láthatja őket a közönség. Az Ördögök természetesen a határon túli rajongóikat is meglátogatják: Erdélyben két helyen is játszanak júliusban, Tusnádfürdőn és Marosvásárhelyen.

További hír az Amorf Ördögök háza tájáról, hogy nemrég rögzítették az Illés együttes Légy jó kicsit hozzám című dalának "ördögi" változatát a júliusban megjelenő Illés-feldolgozáslemezhez. Az ősz folyamán pedig koncert-DVD felvételét tervezi a zenekar, amit egy nem mindennapi helyszínen szeretnének leforgatni.