Újra együtt a Pink Floyd

Vágólapra másolva!
Huszonnégy év után újra a klasszikus felállásban lép majd fel a Pink Floyd a jövő hónapban a Live 8 londoni koncertjén. A Hyde Parkban tehát a közönség Dave Gilmour, Nick Mason és Richard Wright mellett kivételesen Roger Waterst is láthatja a színpadon.
Vágólapra másolva!

Waters utoljára 1981-ben lépett fel a Pink Floyd többi tagjával, utolsó koncertjüket a londoni Earls Courtban adták. Huszonnégy év szünet után most Bob Geldof és Midge Ure felkérésére állt össze újra a banda: a Live 8 koncertekkel a szervezők az afrikai országokban dúló szegénységgel kívánják felvenni a harcot.

A koncerten a Pink Floyd mellett olyan előadók lépnek majd fel, mint Madonna, az R.E.M., a U2, Paul McCartney, Elton John, a Coldplay és Robbie Williams.

"Mint a legtöbb ember, jómagam is igyekszem minél többet tenni azért, hogy a nagyhatalmak vezetőit meggyőzzem: kötelességünk segíteni a harmadik világ országait, hatalmas áldozatokat kell hoznunk azért, hogy végre megszüntessük a szegénységet" - mondta a koncert kapcsán Dave Gilmour.

"Ehhez az ügyhöz képest mindenféle nézeteltérés, ami a banda és Roger között állt fent a múltban, hirtelen borzasztó nevetségesnek és kicsinyesnek tűnik. Szeretnénk, ha lenne értelme és célja annak, hogy újra összeállunk" - tette hozzá a zenekar gitárosa.

A Pink Floydot méltán tartják minden idők egyik legnagyobb rockegyüttesének. A banda első lemezét 1967-ben jelentette meg, akkor még Waters, Mason és Wright mellett Syd Barrett volt a negyedik tag. 1968-ban a zenekar közös barátja, Dave Gilmour is csatlakozott a Pink Floydhoz, s bár nem így tervezték, végül Barrettet helyettesítette, mivel a korábbi gitáros távozott az együttesből.

A négyes olyan legendás lemezeket adott ki, mint például az 1973-ban megjelent The Dark Side Of The Moon - az album több mint egy évtizedig szerepelt az amerikai lemezeladási listákon.

A rajongók régóta követelik, hogy Waters, Gilmour, Mason és Wright újra együtt lépjenek fel, erre azonban eddig kevés esély látszott, mivel a nyolcvanas évek közepén Waters és a banda többi része között komoly konfliktusok alakultak ki.

Gilmour, Mason és Wright hármasa megtartotta a Pink Floyd nevet: továbbra is koncerteztek és jelentettek meg lemezeket a kilencvenes évek közepéig. Utolsó stúdióalbumuk az 1994-ben kiadott The Division Bell volt.