Torda és környéke

Vágólapra másolva!
Erdélyt bemutató sorozatunk második része az ősi Tordára vezet bennünket. A kisváros és környéke meglepően sok látnivalóval szolgál, amelyek közül az ókor óta üzemelő sóbánya és a csodálatos Tordai-hasadék emelkedik ki.
Vágólapra másolva!

Tordán három útvonal kereszteződik: az Enyed-Gyulafehérvár irányába tartó E81-es, a Gyéres-Ludas-Marosvásárhely felé haladó E60-as, Topánfalva-Abrud irányába pedig a DN75-ös. Torda megközelítése Magyarországról Kolozsvár felől ajánlott, ahonnan a bukaresti iránytáblákat követve érjük el.

A városban - kis méretéhez képest - sok a látnivaló. Az 1498-1504 között épült az ótordai katolikus templom kívül félig gótikus, félig barokk, belülről pedig teljesen barokk. 1568-ban itt tartották azt a nevezetes országgyűlést, amelyen kimondták a szabad vallásgyakorlást. Ennek emlékét őrzi a 2000-ben elhelyezett márványtábla.

A 14. századi ótordai puritán belsejű, egyhajós református templomot a 18. században barokk stílusban felújították, de megőrizte eredeti főkapuját és a harangtorony eredeti felső emeleteit.

A templom mellett áll a 15. század végén alapozott Fejedelmek háza, amelyben egykor az országgyűlésekre érkező fejedelmeket szállásolták el. Jelenleg a város történelmi múzeumának ad helyet.

Az újtordai református templom kőfallal körbevett, 16. századi építmény. Három méter magas falak és hat bástya védte. Feltehetően egy alagút köti össze a főtéri templommal.

A Sóbánya (Salinelor u. 54 sz.) annak bizonyítéka, hogy már a Torda helyén állt ókori településen (Potaissa) is folyt sófeldolgozás. Giovandrea Gromo, a fejedelmi udvar olasz vendége a legjobb, legtisztább sónak találta a tordait. 1278-ban Kun László magyar király Gyulafehérvár püspökségének adományozta a tordai sóbányákat. Termei magyar neveket kaptak: Rudolf, Terézia, Ferenc József, Gizella, Antal.

A gyógyulni vágyó asztmások, allergiások és a hűsölni vágyó, kíváncsi turisták hétköznap 9-13.30 óra között, hétvégén 9-15.30 óra között látogathatják. A turisztikai látogatás időtartama körülbelül egy óra (idegenvezetést is lehet kérni). A diákjegy ára 40 000 lej, a felnőtt jegy 80 000 lejbe kerül.

A bányaomlásokban kialakult sós vizű tavakat szabadtéri fürdőknek használják a város keleti negyedében. A tordai Sósfürdőt nemrégen újították fel, egy jegy ára 20-30 000 lej.
A közvetlen mellette fekvő erdőben állatkert működik, amely jelenleg anyagi gondok miatt elhanyagolt állapotban van.