Vágólapra másolva!
Michael Jackson a világszerte nagy érdeklődéssel kísért perének fáradalmait piheni ki az arab miniállamban, ahol a királyi családdal ápolt jó viszonya miatt látják szívesen.
Vágólapra másolva!

A popsztár először hagyta el Kaliforniát a per befejezése óta, és magánrepülőgépén, titokban érkezett Bahreinbe. Ezt a közel-keleti állam névtelenül nyilatkozó tisztviselője erősítette meg a hírügynökségeknek adott nyilatkozatában: "Michael Jackson baráti látogatáson van Bahreinben, hogy pihenjen és élvezze a vendéglátást" - mondta a tisztviselő, aki hozzátette még, hogy Jacko régi barátja a királyi családnak.

A 46 éves énekesnek a BBC szerint jelentős rajongótábora van Bahreinben és más közel-keleti országokban is. A BBC azt is tudni véli, hogy elsősorban Michael Jackson testvére, Jermaine az, aki baráti viszonyt létesített a miniállam királyi családjával, amikor az uralkodó fiával, Abdulla bin Hamad Al Khalifa sejkkel terveztek megjelentetni egy jótékony célú közös dalt idén januárban.

Jacko egyébként hétfőn közleményben köszönte meg rajongóinak, hogy kitartottak mellette a per során: "Isten, a gyermekeim, a családom és a közönségem nélkül nem jártam volna sikerrel. Szeretetetek, támogatásotok és a hűségetek átsegített minden nehézségen" - írta Jackson, aki a tárgyalás óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt.

A P E R :

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. június 13. Megvan a döntés: Jacko nem bűnös
És az ítélet: nem bűnös. Ezzel tizenöt hétnyi feszített és színpadias elemekben sem szűkölködő tárgyalás ért véget - egy tökéletesnek induló popkarrier pedig elveszett, de feltámadhat még. Tovább!

Forrás: MTI
Forrás: MTI

2005. május 13. Macaulay Culkin: Jacko nem molesztált
A volt gyereksztár nevetségesnek nevezte a Michael Jackson elleni vádakat, amikor a Santa Maria-i bíróság előtt tett tanúvallomást. Azt viszont elismerte, hogy néha Jacko ágyában aludt. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. április 29. Volt felesége szerint Jacko nagyszerű apa
A vád képviselői idézték be ugyan, mégis a védelem malmára hajtotta a vizet Debbie Rowe, Michael Jackson volt felesége és két gyermekének anyja. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. április 20. Még a nagymama is haragszik Jackóra
Michael Jackson az egész világot becsapta - állítja a popsztárt többek között szexuális zaklatással is vádoló Gavin Arvizo édesanyja, de a nagymama is megszólalt. Tovább!

2005. április 8. Orális szex a zuhanyzóban
Jackson orális szexet létesített egy fiúval, mondta a Neverland Ranch volt biztonsági őre. Az ügyvédek szerint egy elégedetlen alkalmazott bosszújáról van szó. Tovább!

Fotó: EPA
Fotó: EPA

2005. április 5. Újabb kényes tanúvallomás
A popsztár volt takarítónőjének fia, Jason Francia könnyek között mesélt arról, hogyan zaklatta őt még kisgyerek korában a popsztár. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. március 25. Ujjlenyomatok Jacko szexújságjain
A Jackót szexuális zaklatással vádoló Gavin Arvizo öccsének ujjlenyomatait azonosították a sztár otthonában talált szexújságon. Tovább!

2005. március 18. Részegen randalírozó gyerekek Jackónál
A bíróság a popsztár volt házvezetőnőjét hallgatta meg, aki szerint a Jackóval barátkozó gyerekek felügyelet nélkül vadulhattak. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. március 11. A pizsamás Jacko késett a tárgyalásról
A bíró már azt is kilátásba helyezte, hogy körözést ad ki a szupersztár ellen, amikor Jacko végül megjelent, hogy meghallgassa vádlója vallomását. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. március 8. Szaftos részletek
Ezúttal a bíróság a Jackót vádoló fiú öccsét hallgatta meg, aki a perben először beszélt az énekes által állítólagosan elkövetett szexuális zaklatás részleteiről. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. március 4. Az elrejtett borospince
A héten már tanúkat hallgatott meg a bíróság Michael Jackson perében, így a popsztárt szexuális zaklatással vádló kisfiú nővérét is. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 24. Megvannak a Jackson-per tanúi
A várakozással ellentétben hamar kijelölték a tizenkét esküdtet Michael Jackson perében. A nyolc nőt és négy férfit 243 jelölt közül választották ki öt nap alatt. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 15. Hírességek a popsztár mellett
A védelem tanúinak a listáján olyan hírességek szerepelnek, mint Diana Ross, Elizabeth Taylor vagy Stevie Wonder - ők pedig nem fognak rosszat mondani róla. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 14. Bojkottálják Jacko dalait
Három svájci rádióállomás a hallgatók érdekében levette műsoráról Michael Jackson számait. A bíróság időközben elkezdte kiértékelni az adatlapokat. Ezek alapján... Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 11. Itt van Jacko hasonmása
Egy színész alakítja majd Jacksont az amerikai popsztár gyermekmolesztálási perének részleteiről tudósító tévésorozatban. A férfi annyira hasonlít, hogy... Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 9. Újabb döntések Jacko ügyében
A per február 14-én folytatódik. A halasztásra az énekes vezető védőügyvédje, Thomas Mesereau testvérének halála miatt került sor. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 4. Alapos faggatózás
Jelenleg a lehetséges tizenkét esküdtet igyekeznek kiválasztani. Nekik néha egészen meglepő, igen furcsa kérdésekre kell válaszolniuk. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 3. Perdöntő lehet az exfeleség vallomása
A megbántott Debbie Rowe tanúvallomása lehet az egyik legfontosabb része a jó hat hónapig is elhúzódódható pernek, talán bosszút fontolgat. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 2. Megcsappant a rajongók száma
Jackson tegnap is megjelent bíróságon, ahol tovább folyik az esküdtek kiválasztása. Rajongóinak csoportja várta, de a létszám immár csökken. Tovább!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

2005. február 1. Még nem thriller
Megkezdődött az év pere, de egyelőre még csak az esküdteket választják ki. Jacko első nap fehérben, második nap feketében bukkant fel. Tovább!