Missy Elliott és a nyerő recept

Vágólapra másolva!
Korunk egyik legegyénibb és legtehetségesebb női popzenei előadója, Missy Elliott merész lépésre szánta el magát, amikor új lemezét nem megszokott társával, Timbalanddal készítette el, hanem ezúttal inkább a saját feje után ment. Az eredmény nemcsak hogy bátran említhető egy lapon Missy eddigi legjobb lemezeivel is, de új távlatokat is nyit az énekesnőként és rapperként egyaránt elismert előadó előtt. Hallgasd meg a The Cookbook című lemezt szerda déltől csütörtök délig az [origo]-n, sőt, nyerd is meg!
Vágólapra másolva!

Már régóta senki nem vitatja, hogy Missy "Misdemeanour" Elliott és producere, Tim Mosley (művésznevén Timbaland) a hiphop és az R&B világának legsikeresebb és szakmailag is elismert kettősét alkotják. Ez a partnerség nemcsak sikeres albumokban vagy világslágerekben mutatkozott meg, hanem - főként Missy karrierjének kezdeti szakaszában - abban a hatásban is, amit a kettős az egész műfajra gyakorolt. Ezért is jelentett meglepetést, hogy új lemezén Missy csak két számban működik együtt Timbalanddal.

Az már kevésbé meglepő, hogy a The Cookbook névre keresztelt új lemez nélküle is megáll a saját lábán, sőt, a mérsékelt sikerű This Is Not A Test! című előző albumhoz képest valós előrelépést is jelent. Missy Elliott ugyanis nem véletlenül lett minden idők legsikeresebb női rappere, aki ráadásul egy sereg másik előadó karrierjét is egyengette már a múltban. Az is igaz azonban, hogy az utóbbi időben már inkább az utóbbi (tehát a sikeres világsztár) szerepet töltötte be a műfaj megújítója helyett, így aztán ideje volt, hogy ismét valami újat próbáljon ki.

Missy eddigi karrierje ugyanis eddig sem szűkölködött az újdonságok keresésében és a változatosságban. A virginiai Portsmouthból származó Melissa Elliott kezdetben másoknak szerzett slágereket, elsősorban jó barátnőjének, a később repülőbalesetben elhunyt Aaliyahnak, ám igazán csak a saját lemezein mutatta meg, mire is képes. Mindjárt a bemutatkozó albumával, az 1997-es Supa Dupa Fly-jal letette a névjegyét a hiphop (és az R&B) világában, és a lemez kapásból a műfaj egyik legfontosabb darabja lett: Missy rögtön a hiphop legelismertebb női előadójává avanzsált, míg Timbaland újszerű alapjai és széttört, lelassított breakbeatjei rövidesen az elektronikus tánczenei berkekben is ismertté tették a producer nevét.

Mindehhez társult a videoklipek sajátosan futurisztikus látványvilága (nem is beszélve a duci Missy bizarr kosztümjeiről), és Missy Elliott máris fogalom lett, lemezei hangzását pedig a fél világ próbálta utánozni, legyen szó akár rapperekről, akár pedig az R&B sztárjairól. Mindez nem volt véletlen, hiszen Missy rapperként is és énekesnőként is elsőrangú teljesítményt nyújtott.

A két évvel később megjelenő Da Real World képes volt megismételni a debütálás sikerét, és további slágerek is születtek a lemezről (She's a Bitch, Hot Boyz, All N My Girl), míg olyan vendégek működtek közre rajta, mint például Eminem vagy Big Boi az Outkastból. Ezzel egy időben Missy a Gap és a Sprite reklámjaiban bukkant fel, híresen telt ajkai pedig a Face magazin címlapján. Utóbbi például olyan mély hatással volt Damon Albarnra (Blur), hogy még a saját lányát is Missynek nevezte el.

Innét azonban még mindig vezetett feljebb is az út, és végül Missy harmadik lemeze, a Miss E...So Addictive nemcsak igazi világsztárt faragott belőle, de egyszersmind pontot is tett annak a lineáris folyamatnak a végére, amit az első három album jelentett. A Get Ur Freak Onnal a legnagyobb slágerét produkáló Missy ezzel a lemezzel teljesítette be a korábbi ígéreteket, és hamarosan világossá vált számára, hogy változtatnia kell valamin, hiszen addigra már rengetegen nyúlták Timbaland védjegyszerű alapjait is. Így aztán a 2002-es Under Construction radikális újításként az oldschool hiphop zenei világához nyúlt vissza, és szövegeiben is kifejezte vágyakozását a hőskorszak iránt, amikor még a rapperek az erőszakot dicsőítő életforma helyett csak a zenére koncentráltak.

Az Under Construction dupla platina státust ért el Amerikában, és talán nem túlzás ez Missy Elliott pályája eddigi csúcsának nevezni, amit a rengeteg elismerés, díj is jelzett. Ezt követően azonban porszem került a gépezetbe, és a This Is Not A Test! című, soron következő album a karrier legkevésbé sikeres állomása lett. A kritikák most először voltak nem igazán kegyesek, és a Pass That Dutch című sláger ellenére is csak kevesebb mint 700 ezer fogyott a lemezből világszerte.