Nem tudok úszni! - kétarcú nyári slágerválogatás

Vágólapra másolva!
Korábban már készítettünk összeállítást az elmúlt tíz nyár legnagyobb slágereiről, most azonban már gondoltunk azokra, akik nyaralni indulnak, és már torkig vannak az autóban felhalmozott különböző Summer Hits-féle válogatásokkal. Nekik segítünk most azzal, hogy egy hamisítatlan nyári válogatást állítunk össze a T-Online Zeneáruházból, és néhány olyan dalt is kiválasztottunk, amely talán még egyik ilyen válogatás készítőinek sem keltette fel a figyelmét. Sőt, igyekszünk árnyalni kicsit a nyárról kialakult képet is...
Vágólapra másolva!

Nyári slágert írni nem nagy kunszt. A nyár kétségtelenül a legnépszerűbb évszak, és tényleg a leghálásabb téma napsütésről, tengerparti bulikról és nyári szerelmekről írni, nem is beszélve a pálmafákról és a napolajról. Szinte nincs olyan előadó a popzenében, akit így vagy úgy ne ihletett volna meg a nyár.

Más kérdés, hogy kissé túlreprezentáltnak tűnik a nyárnak a pozitív része a műfajban, hiszen az már jóval kevesebb zenekart foglalkoztat, amikor az ember a lehetetlen baráti köre miatt nem tud elmenni nyaralni, vagy esetleg mégis elmegy, ám folyton esik az eső, és ráadásul még rosszarcú suhancok is kirabolják valami lerobbant sikátorban. Most azonban rájuk is gondoltunk, igyekeztünk nem kizárólag a tolakodóan harsány nyári slágerek között kutakodni. Az összeállítás első felét szenteltük ezeknek a daloknak, a másodikban már másfajta megközelítésnek is helyet adunk.

1. Beach Boys - Fun, Fun, Fun

Az vitán felül áll, hogy Beach Boys nélkül felesleges egy ilyen jellegű válogatásnak egyáltalán nekivágni is. Nehezen lehetne más zenekart mondani, amelyik ennyire összekapcsolódott volna a nyárral és annak kaliforniai tartozékaival, főként a szörfözéssel. Ilyenkor meg kell azért említeni, hogy valójában a Beach Boys tagjai közül csak Dennis Wilson volt az, aki tényleg szörfözött is, a többiek inkább csak szerettek volna. A csapat zsenije, a kövérkés Brian Wilson például semmit sem tett azért, hogy igazi tengerparti aranyifjú legyen, viszont írt egy sereg slágert az életérzésről, így például a papa kocsiját elcsenő kamaszlányról a Fun, Fun, Fun című dalban.

2. Compay Segundo - Juramento

Sokan vannak úgy vele, hogy a nyári fíling valójában egyet jelent a latin életérzéssel, sőt zenével. Különösen igaz ez Magyarországra, ahol a lelke mélyén majdnem minden férfi legszívesebben atlétatrikóban pattanna robogóra, és minden nő fekete szemű, korán öregedő kreol menyecske szeretne lenni. Nos, a Buena Vista Social Club című film nekik volt kitalálva, és így az egész világ felfedezhette Compay Segundo bársonyos hangját, amelyen teljesen mindegy, hogy miről dalol, mégis kellemes tengerparti este érzetét kelti a hallgatóban. A két éve 95 éves korában elhunyt énekesnek ezért gyakorlatilag bármelyik dala bekerülhetett volna, a mi választásunk a Juramentó-ra esett.

3. Shaggy - In The Summertime

A nagy számban fellelhető nyári válogatások egyik nagy kedvence a Mungo Jerry In The Summertime című slágere, amely az amúgy jobb sorsra érdemes zenekar egyetlen ismert dalának számít manapság. Ez megihlette már a mi Sipos F. Tamásunkat is, de az igazán emlékezetes átdolgozást a ragga-dancehall legnagyobb sztárja, Shaggy nevéhez fűződik. A tavalyelőtt a Szigeten is fellépő, Orville Richard Burrell néven anyakönyvezett előadó szépen a saját képére formálta a kissé már lerágott csontnak ható örökzöldet, bár felettébb kétséges, hogy sok, a Mungo Jerry-féle eredeti verziótól már csalánkiütést kapó hallgatóval szerettette meg a dalt. Viszont talán az sem utolsó szempont, hogy egy teljesen új generációval igen.

4. Supergrass - Alright

A kezdetben trióként induló Supergrass ezzel a dallal tette le a névjegyét tíz éve, és ezt a sikert azóta sem tudta überelni. Minden valószínűség szerint erre a jövőben sem kerül sor, hiszen az Alright bátran pályázhatna a tökéletes popdal címre. Brit földön már ez is a könyökén jöhet ki sokaknak, nálunk azonban más a helyzet, ezért bátran merjük javasolni ezt a bubblegum pop-remekművet, amely nem hiányozhat az ideális nyári válogatásról. A csúnya barkóikról és furcsa fejszerkezetükről ismert Supergrass-fiúknak egyébként nemsokára új lemezük jelenik meg, Road To Rouen címmel.

Forrás: www.supergrass.com

5. Katrina and the Waves - Walking On Sunshine

Egy újabb tolakodó nyári sláger, melyet, ha máshonnét nem, akkor tévéreklámokból ismerhet a zenében nem annyira járatos olvasó. Ennek ellenére nem tehetjük meg, hogy kihagyjuk, mert mestermű a maga nemében: fülbemászó refrén, frissítő hatású fúvósok, táncba hívó ritmus és Kimberley Rew csilingelő gitárja. Az Amerikában egyslágeres csodának elkönyvelt Katrina and the Waves Európában azért mást is letett még az asztalra, de a klasszikussá nemesedett, 1983-as Walking On Sunshine-on nincs mit szégyellni, ellentétben például a néhány éve az Eurovíziós dalfesztiválon diadalmaskodó giccsdallal.

6. The Dandy Warhols - Every Day Should Be a Holiday

Ehhez igazából nincs is mit hozzáfűzni, a cím magáért beszél: minden napnak szabadnak kéne lennie. Ez tényleg jól hangzik, bár ha jobban belegondolunk, az állandó partizás is hamar elveszítené a varázsát, még akkor is, ha ilyen jó aláfestő zene szólna alatta. A Dandy Warhols első slágerére annak idején a Keresd a nőt! című film készítői is felfigyeltek, ennek ellenére nem volt akkora siker, amekkorát megérdemelt volna. A pörgős hedonista himnusz helyett végül évekkel később egy mobiltelefon-reklám futtatta be igazán ezt az együttest, amely szintén új lemezzel jelentkezik a közeljövőben.

7. The Ramones - Rockaway Beach

A Beach Boyshoz hasonlóan a Ramones is kihagyhatatlan, ha ideális nyári számokról beszélünk. A fiatalos életörömtől kicsattanó, frenetikus tempójú és ellenállhatatlanul dallamos Ramones-dalok közül nem könnyű a választás, de a Rockaway Beach témájában talán a leginkább ideillő szám. A Rocket To Russia című, harmadik Ramones-albumon helyet kapó dal egy létező New York-i helyszínről szól, meg persze a nyárról és a hőségről.