Több mint negyedszázad után került újra komikus az amerikai lemezeladási lista élmezőnyébe, akkor Steve Martin albuma nevettetett nagy tömegeket, most Dane Cooké teszi ugyanezt. Angliában közben ismét a bolond béka lehetetlen slágerfeldolgozásai jelentik a témát, míg James Blunt továbbra is mindent visz. Nálunk Caramel lemeze számít újdonságnak.

Az amerikai albumlistát továbbra is egy slágerválogatás vezeti. Bár a Now That's What I Call Music című válogatássorozat 19. részéből most jóval kevesebbet adtak el, mint a múlt héten, még a 236 ezer példány is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az album megőrizze első helyét a Billboard kétszázas listáján.

Ezúttal egy rapper veszélyeztette leginkább a válogatáslemez uralmát, ám Young Jeezy Let's Get It: Thug Motivation 101 című lemeze még így is jó hatvanezerrel kisebb példányszámban kelt el. Érdekesség, hogy Jeezy már egy hónappal ezelőtt is feltűnt a Billboard top 5-ben, akkor a Boyz N Da Hood hiphop-formáció tagjaként.

Abban persze már régóta nincsen semmi meglepő, hogy egyes rapperek több tízezer lemezt adnak el hetente, annál érdekesebb viszont, ha egy komikus teszi ugyanezt. Utoljára Steve Martin A Wild And Crazy Guy című lemezének sikerült a bravúr, hogy a top 5-ben debütáljon, még 1979-ben. Most azonban követője akadt Dane Cook személyében. A komikus Retaliation című CD-jéből 86 ezret vásároltak meg, és ez elég volt a 4. helyhez a héten. Cookot egyébként két évvel ezelőtti, Harmful If Swallowed című albuma futtatta be igazán, és most új lemezével sikerült lepipálni olyan más komikusokat is, mint például Adam Sandler vagy Chris Rock.

A top 5 utolsó újonca Jason Mraz Mr. A-Z című lemeze, amely a dalszerző-énekes eddigi legsikeresebb munkája. A sok új név azt jelenti egyben, hogy Mariah Carey és a Coldplay kissé visszaestek, míg a top 10-be bekúszott még a neves R&B előadó, producer és dalszerző, Babyface is, aki négy év után jelentkezett új albummal Grown & Sexy címmel. A top 10-en kívüli legnevesebb új album Alanis Morissette nevéhez fűződik, aki a befutást jelentő Jagged Little Pill című lemez megjelenésének 10. évfordulójára elkészítette az album akusztikus verzióját, de egyelőre csak az 50. helyig jutott.

Alanis ugyanezzel a lemezzel már jóval sikeresebb Nagy-Britanniában, ahol a 12. helyre került. Nála csak egy új album kelt el nagyobb példányszámban, és ez nem más, mint a csengőhangként elhíresült bolond béka, azaz a Crazy Frog nevű projekt, amely elsőként az Axel F című szám (eredetileg Harold Faltermeyer írta a Bevery Hills-i zsaru című 1984-es filmhez) meglehetősen idióta új verziójával robbantott bankot, majd most egy albumra való, hasonló szellemű feldolgozást is készített. A Crazy Hits című lemezen megtalálhatók olyan slágerek, mint a PumpUp The Jam vagy a Who Let The Dogs Out (új címe: Who Let The Frog Out).

A Crazy Hits az egyetlen újdonság a brit top 10-ben, ahol továbbra is James Blunt számít egyeduralkodónak. Az énekes-dalszerző You're Beautiful című dalával egyébként a kislemezek listáját is vezeti, tehát túlzás nélkül mondható, hogy ez az ő nyara. A top 10-ben a legtöbbet a Gorillaz nyert, a virtuális rockzenekar hét helyet előrelépve jelenleg a 8.

A kritika kedvenc új lemeze a héten a 13. helyen nyitó birminghami zenekar, az Editors bemutatkozó lemeze. A leginkább az Interpol elegánsan sötét zenei világára emlékeztető csapat The Back Room című albuma is bekerült az év szépszámú ígéretes debütálása közé.

A német listán még a tágabb élmezőnyben sincs egyetlen új album sem. Más kérdés, hogy esemény azért történt, hiszen az élen helyet cserélt egymással Shakira és a Coldplay, így most a kolumbiai énekesnő spanyol nyelvű albuma vezet, míg a top 10-ből éppen, hogy kicsusszant a Backstreet Boys mérsékelt sikerű visszatérő lemeze.

Ami pedig a MAHASZ albumlistáját illeti, egy újdonság van, ez pedig Molnár Ferenc, ismertebb nevén Caramel új lemeze, amely a vártnál talán kissé gyengébben, a 10. helyen kezdett, igaz, a Megasztár-válogatások továbbra is kelendőek. Nyomul egyébként a csúcs felé a Fresh új albuma is: a Félig ördög, félig angyal már a 12. helyen áll.