Ötvenezer vendéggel indult a Sziget

Szó sem volt a nulladik nap intézményéhez hagyományosan köthető üresjáratról tegnap a Szigeten: hivatalosan ötvenezer fizetővendéget említenek a szervezők, a sok látogató ellenére sem volt azonban arctalan a tömeg. Az Illés-koncertre nagyrészt döbbenten reagáló külföldieknél már csak az elsőbálozó ötvenesek és a hetijegy jogán érkező veterán szigetlakók összecsapása ígérkezett érdekesebbnek. Persze azért akadt példa a generációk egymásra találására is.

Ennyire nehézkesen talán soha nem indult még a Sziget, a K-híd előtt nyolc óra körül már közel egyórás volt a sor, feltéve persze, hogy a karszalagot már megvettük. Az elmúlt tizenhárom év sikertörténetéhez képest érthetetlenül rossz szervezésnek hála azonban nem volt idő unatkozni: a tömegben egyszerre torlódott össze az egyheti táborozásra készülő dörzsölt szigetlakó és az Illésre ráhangolódni igyekvő ötvenes korosztály. Előbbiek a sokéves rutinnak köszönhetően megadóan, már-már türelemmel viselték az ilyenkor szokásos és elkerülhetetlen lökdösődést, utóbbiaknak érthetően mindez teljesen új élmény volt. A pánikhangulatra nem kellett sokat várni, ebben közrejátszott az is, hogy a fiatalabbak, kihasználva az idősebbek gyakorlatlanságát a sorban történő előrejutásban, vérszemet kaptak, és egyre erőszakosabban törtek előre. Az Illésen felnőtt, a lázadás szellemét máig őrző generációt sem kellett azonban félteni: az egyre fenyegetőbb hangulatra kempingszékkel támogatott rohammal válaszoltak.

Szerencsére a bejárat előtt kialakult tumultus híre azért eljutott a nagyszínpadig, az Illés a meghirdetettnél több mint egy órával később kezdett, közben tehát volt alkalmunk az egyéb körülményeket is megvizsgálni. A hivatalos szervezői állásponthoz hűen idén is elsősorban minőségi, mintsem mennyiségi fejlődést tapasztaltunk, bár a nagyszínpadtól még mindig jó öt perc gyaloglásra esik az első toi-toi. A minőséggel együtt persze a benti árak is kúsznak észrevétlenül felfelé: a házmestert, krigli sört háromszázhatvanért adják, mi a kürtőskalácsért is ötszáz forintot fizettünk.

Bár a műanyag járólapok egyre nagyobb részt hódítanak maguknak a Hajógyári-szigetből, a sár - illetve időjárástól függően a por - problémája még mindig nem megoldott. A nagyszínpad hátsó traktusában már tegnap is érezhető volt a felpuhuló talaj miatti vízágy-hatás, csak emlékeztetőül, ez ugye még mindig a nulladik nap, amikor teljes fényében csillog a Sziget.

Annak ellenére, hogy a tömeg nagy része a nagyszínpad előtt koncentrálódott, már az Illés fellépése alatt is meglepően hosszan kellett sorba állni az ételért, italért. Igaz, hogy mire csúcsra jár a gyár, a vendégsereg is jobban eloszlik majd, ennek ellenére a türelem várhatóan idén is a legjobb hangulatfokozó marad.

Az elmúlt évekhez képest - eltekintve a nulladik nap bájos sajátosságaitól - a legnagyobb változás talán a külföldiek szokatlanul erőteljes jelenléte. A Sziget utcáit járva szinte minden harmadik szembejövő vendég jól beazonosítható turista, hallásra a francia ajkúak vannak a legtöbben.

A búcsúzó Illés koncertje után a Dalmát pince környékén még a Lakótársat keresünk-nél is hatásosabb EU-kampányfilmet lehetett volna forgatni: a sokszínű, sokhajú, soknyelvű tömeg önfeledtségből öntudatlanságba átcsúszó lendülettel akaratlanul is az európai nemzetek békés együttélését ünnepelte.