Péntek: magyar banda nélkül a Nagyszínpadon

Vágólapra másolva!
A péntek nagyon nyugodt lesz, sokat nem kell mászkálnunk. Ez az egyetlen olyan nap, amikor a Nagyszínpad programjában nem kapott helyet magyar együttes, de emiatt nem kell feltétlenül bánkódnunk: a Wailers után a The Game helyett fellépő Louise Attaque következik, majd a Brand New Heavies és a Bassement Jaxx. Ezzel az erővel akár el se mozduljunk a nagyrétről.
Vágólapra másolva!

A Nagyszínpadon alig két hónappal az egykori feleség, Rita Marley budapesti koncertje után az a Wailers kezd majd, melyet a mai napig Bob Marley egykori kísérőzenekaraként említenek. Nem véletlenül, hiszen a csapat Marley 1981-es halála óta nem talál igazán magára, eredetiség és frissesség hiányában a Wailers inkább egy jó nosztalgiazenekar, mintsem tényező a reggae feléledésében. Ugyanakkor Marley emlékének megidézése még sosem tett rosszat fesztiválnak, a Wailers élőben pedig kifejezetten ért ahhoz, hogy összegezze bennünk mindazt, amit a rastafarik földjéről tudni érdemes.

Átállás után a The Game helyett beugró Louise Attaque következik, és véleményünk szerint jobban járunk a franciákkal, mint az amerikai szájhőssel. Az idei Sziget trademarkja amúgy is a francia - mint turista, mint nyelv, mint kultúra -, itt aztán koncentráltan megélhetjük majd, hogy milyen a gall, ha jól érzi magát. A csapatot Franciaország legjelesebb rockbandájaként tartják számon, hazájukban a népszerűségük az Airrel és a Daft Punkéval vetekszik.

A háromnegyed nyolckor színpadra lépő Brand New Heaviestől kicsit tartunk, mert az acid dzsessznek ugye már jó tíz éve kicsöngettek. Ne felejtsük el persze, hogy a brit csapat James Brownt és a Meterst tartja zenei elődjének, talán nem szükséges magyaráznunk, hogy ez milyen koncerthangulatot sejtet.

Az utolsóként koncertező Basement Jaxxszel ismét egy nagyon időszerű zenekart kapunk: idén például a betegsége miatt távol maradó Kylie Minogue helyett ugrottak be a Glastonbury nagyszínpadára. A tavalyi szigetes koncertjüket többen a múlt év egyik legjobbjaként említik, tény, hogy esetükben nem lehet az elektronikus szcéna egyébként távolságtartó, túlzottan szubkulturális jellemzőiről beszélni. A brit duó tökéletes példa az ezredforduló ideális koncertzenekarára: sok vendégszereplővel, de nem imitált hangszerkezeléssel kísért tánczenét várhatunk tőlük.

Érdekes lehet még fél tízkor a Világzenei nagyszínpadon a Zap Mama fellépése. Az öt lány alkotta belga együttes afropopot kever hiphoppal, várhatóan könnyed, energikus koncertet hallhatunk tőlük.

Tizenegykor kezdődik a norvég Turbonegro koncertje a Wan2 színpadon: sokan őket várják a legjobban idén, sőt egyesek egyenesen a Nagyszínpadra követelik a skandinávokat. A csapat a hetvenes évek önpusztító rock and roll életformáját hozta vissza a kilencvenes évekbe, minden nyerseségével és primitívségével együtt. Ha kicsit is fogékonyak vagyunk a színpadi keménykedésre, ki ne hagyjuk őket. Közvetlenül a Turbonegro után itt az Amorf Ördögök következik, ha kannásboros hangulatban úszunk éppen, értékelni fogjuk a humorukat.

A péntek partyfelhozatala ismét nagyon erős: a törtütem-fenomén LTJ Bukem MC Conraddal lép fel, utána egy élő legenda, Doc Scott és MC Justyce. Bővebben az [origo] Party rovata igazít el bennünket.