Kortárs bankízlés

Vágólapra másolva!
Szeptember 8. és október 4. között lesz látható a HVB Csoport saját gyűjteményéből álló kortárs művészeti vándorkiállítás Budapesten. A tárlat a bankcsoport 30 ezer művének legjobbjaiból válogat: közel száz nagyszabású alkotást láthatnak most az érdeklődők, többek között Kokoschka, Richter és Gursky egy-egy művét.
Vágólapra másolva!

A nyolc ország kilenc bankvállalatának saját gyűjteményéből álló, közel száz alkotást felvonultató Europe-in-Art válogatás beutazza Európát: Hamburg, Varsó és Prága után most Budapestre érkezik. Az egyedülálló kiállítás célja, hogy a számos ismert művész mellett a mai európai kortárs alkotók új, Magyarországon még kevéssé ismert generációját is felvonultassa - Kokoschka, Richter és Gursky egy-egy műve mellett láthatóak lesznek a jövő ígéretes művészeinek festményei, szobrai, grafikái és fotói.

A kiállításon Oskar Kokoschka Liebhardtstal című, 1955-ben készült képét is megtekinthetik az érdeklődők. Az osztrák festőt az expresszionizmus legfontosabb képviselőjeként tartják számon, művészetére elsősorban Gustav Klimt hatott. A festészet mellett egyfelvonásosokat, meséket is írt, darabjaihoz illusztrációkat készített, emellett grafikákat alkotott. Lélekbe hatoló, analitikus képeinek köszönhetően nevét gyakran kortársáéval, Freudéval együtt emlegetik.

A kiállítás másik kuriózuma a kortárs alkotó, Andreas Gursky perspektívával játszó May Day III című műve lesz, melyet 1998-ban készített. Az elsősorban hatalmas méretű fotográfiáiról ismert német alkotót leginkább a méretek, a sokaság és a tömeg izgatja, Gursky képein még sincs távlat, minden ember, minden tárgy, minden részlet egyformán éles. Képei játékos látleletek a globális világról és annak tarkaságáról.

A tárlaton látható lesz még Gerhard Richter 1983-ban készült Flight 521-4 című alkotása is. Richter jelenleg az egyik nemzetközileg legismertebb német képzőművész, a hatvanas években fotó-festészetével, a nyolcvanas és kilencvenes években pedig absztrakt festményeivel hívta fel magára a figyelmet.

Hermann Nitsch 1986-ban készült Spill Picture című képe is része a gyűjteménynek. Az osztrák művész a hatvanas években indult akciófestészet jeles képviselője, mely művészeti irányzatnak alapját a bécsi modernizmus hagyománya, a pszichoanalízis, a fennálló politikai, erkölcsi és esztétikai normák elleni tiltakozás adja.

Ötvös Zoltán: Edinburgh (részlet)

Magyar viszonylatban is sok érdekességeket láthatunk: többek között Fehér László Testvérek című 1991-es munkáját, Ötvös Zoltán Edingburgh című festményét, Lőrinc Tamás Falevél című alkotását, Mulasics László 1991-ben készült Szilánkokra hullva, valamint Halász Károly Arany Andalúzia című festményeit.

A kiállítás ingyenesen látogatható, és szeptemberben a hét minden napján reggel tíz és délután hat óra között megtekinthető.

Europe in Art (VI., Andrássy út 93.), október 4-ig. Belépő: ingyenes