A hét embere: Kanye West

Vágólapra másolva!
Kanye Westről szólt a hét a világ lemezlistáin, de nemcsak a rappernek köszönhetően volt eseménydús az elmúlt pár nap. Számos új kiadvány került fel a listákra, és ennek következtében alaposan átrendeződött a legtöbb - természetesen a magyar kivételével. Angliában például véget ért James Blunt uralma, Németországban pedig a hatvanéves Eric Clapton került a lemezlista második helyére.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetek viszonylagos eseménytelensége után valódi őrségváltás történt az amerikai lemezlista élén: az első négy helyen is új lemez található. A hét legnagyobb nyertese - ahogyan azt már előre sejteni lehetett - Kanye West és második lemeze, a Late Registration. A rapper albumát amúgy is nagy várakozás előzte meg, de a Katrina hurrikán áldozataiért tartott segélykoncerten nagy nyilvánosságot kapott, Busht és a kormányt bíráló megjegyzései kitűnő PR-fogásnak is bizonyultak.

A Late Registration-ból rögtön 860 ezer példány kelt el az első héten, és több mint 600 ezerrel előzve meg a második helyezett lemezt. Kanye West első lemezéből, a Grammy-díjjal is jutalmazott College Dropout-ból eddig összesen 2.7 millió fogyott, bár vélhetően most ez is visszakerül majd a listákra. A kritikusok által a hiphop jelenlegi legfontosabb figurájának tartott West új lemezén található egyébként a Billboard kislemezlistáját vezető dal is: ez a Gold Digger, amely Jamie Foxx vendégszereplésével készült.

A lista második helyén is egy rapper lemeze található: az 50 Cent holdudvarába tartozó G-Unitból Tony Yayo első szólólemezét adta ki, és a Thoughts Of A Predicate Felon rögtön a második helyen kezdet, kétszázezernél is több eladott albummal. Az első kislemezdalon természetesen 50 Cent is közreműködik.

A Billboard-lista egyik sajátossága, hogy nálunk alig ismert rapperek mellett legalább ugyanannyi countrylemez is feltűnik az élcsoportban. Ez most sincs másként, a hét aktuális countrysztárja a veterán Brooks & Dunn duó új lemeze, amely a harmadik a héten. Mögötte eggyel egy igazi nagy ugrás található: a függetlenségét feladó Death Cab For Cutie zenekar átigazolt a mainstreambe új lemezével, hiszen a Plans 90 ezer példánnyal egyből a negyedik helyen kezdett, míg legutolsó, még kis kiadónál megjelent lemeze a 97. helyig jutott annak idején. A Death Cab For Cutie ezzel a multikiadónál megjelent albummal tényleg kategóriát váltott, és a Modest Mouse útját követve a kereskedelmileg is sikeres indie zenekarok közé került.

A múlt heti listavezető, Hilary Duff lemeze egészen a nyolcadik helyig esett vissza, mögötte pedig még két újonc a top 10-ben: a "keresztény pop" kategóriába sorolt Casting Crowns, illetve a dancehall-hiphop alapú slágerekkel idén feltűnő Rihanna.

Három régi nagy is feltűnt a Billboard listáján: Eric Clapton új lemeze, a Back Home a 13., Bob Dylan és a róla szóló Scorsese-dokumentumfilmhez készült válogatás a 16., míg Herbie Hancock a 22. a Possibilites című lemezzel.

Mozgás a brit albumlistán is volt: a nyár elmúlásával együtt James Blunt hosszú-hosszú uralma is megszakadt, a héten a Back To Bedlam már csak a 13. Első a jelenlegi legnépszerűbb brit fiúzenekar, a McFly új albuma, a Wonderland. Aki azonban egy új Westlife-ra számítana, téved: a McFly inkább a Busted tini-pop-punkjára hajaz, viszont ennél kifinomultabb, poposabb hangzással.

A McFly mögött Kanye West albuma a második, szintén debütáló lemezként. Így aztán az élmezőny kellőképpen átrendeződött, amihez hozzájárult még a hat helyet előreugró dalszerző-énekesnő, KT Tunstall is, akinek Eye To The Telescope című lemezét egyébként Mercury-díjra is jelölték, a jövő hét brit lemezeladási adatait vélhetően a díjkiosztó eseményei is befolyásolni fogják. A top 40-ben egyébként újdonság még az említettek közül Eric Clapton és Rihanna, illetve az Iron Maiden Death On The Road című koncertlemeze.

Érdekesség, hogy a brit kislemezlistán megismétlődött a történelem: majdnem pontosan a tíz évvel ezelőtti "zenekarok csatája" után ismét a britpop napok dicsőségét idézte meg az Oasis, illetve a Gorillaz mögött álló Blur-frontember, Damon Albarn. A Gorillaz új kislemeze, a Dare ugyanis pont az Oasis Importance Of Being Idle-jét taszította le a dobogó tetejéről.

Új lemez a németeknél is akad a listán szép számmal. Itt például Eric Clapton rögtön a második helyen kezdett, rajta kívül új a top 10-ben Michael Jackson válogatáslemeze, illetve a hazai színeket képviselő Hansi Hinterseer és a Die Happy albumai is. A top 20-ban pedig megtalálható még újoncként Craig David, Kanye West és az Iron Maiden.

Nálunk már megszokhattuk, hogy az eddig olvasott nevekkel csak nagyon ritkán találkozunk, ennek megfelelően egyedül Eric Clapton tudta beverekedni magát a MAHASZ top 40-be, annak is a 25. helyére, erősítve azt a feltételezésünket, hogy nálunk főleg a negyven felettiek vesznek még lemezeket. A közvetlen élmezőny egyedüli komoly változása az, hogy a Minisztár felmászott a lista harmadik helyére, letaszítva a dobogóról az Il Divót.