Rejtekszobába bújt támadója elől a milliomos énekesnő

Vágólapra másolva!
Egy idegen férfi hatolt be a világhírű énekesnő, Enya dublini kastélyába. Megkötözött egy szolgálót, de azután hiába kereste két órán keresztül az ír sztárt, nem találta, és végül kereket oldott. Enyát már nem először háborgatják otthonában.
Vágólapra másolva!

A betörő megkötözte az énekesnő egyik alkalmazottját, majd két órán keresztül kutatott a hat hálószobás kastélyban Enya után, aki azonban bezárkózott egy külön erre a célra épített rejtekszobába, ahová a férfi nem tudott bejutni.

Végül a hírhedten zárkózott életet élő énekesnő riasztotta a rendőröket, de a támadó el tudott menekülni mielőtt a zsaruk a helyszínre érkeztek volna, ráadásul néhány értéktárgyat is sikerült magával vinnie.

Enyának minden oka meg is volt a rejtekszoba kiépítésére, hiszen már többen megpróbálkoztak közelebb férkőzni a nyilvánosságot kerülő énekesnőhöz, legutóbb a múlt héten tartóztattak le egy férfit, aki ugyancsak behatolt a Dublin elit negyedében, Killineyben levő kastélyba.

1996-ban pedig egy 31 éves olasz férfi - aki azért költözött az ír fővárosba, hogy közelebb legyen Enyához - szúrta le magát az énekesnő szüleinek tulajdonában levő pub előtt. A rajongó az énekesnő bekeretezett képét hordta a nyakában.

A Sunday Times listája szerint egyébként a kelta népzenét new age, pop és klasszikus zenei elemekkel kombináló Enya százmillió euróra becsült összvagyonával, a 78. leggazdagabb ír, és 2001-ben az ő lemezei keltek el legnagyobb példányszámban a világon. Amaratine című új albuma egyébként novemberben jelenik majd meg.