Japán bábjáték felnőtteknek

2005.10.05. 15:45

Október 6-tól egy különleges színházi produkcióval várja az újdonságokra nyitott közönségét a Vidám Színpad: a majd ötszáz éves bunraku színház külföldi fellépéssorozata ugyanis Budapesten kezdődik, ahol öt alkalommal lép fel a társulat, utoljára október 9-én, 15 órakor. Az előadás nemcsak a műfaj miatt különleges, hanem azért is, mert bunrakut eddig egyetlenegyszer játszottak Japánon kívül.

Japán a legtöbbünk számára rejtélyes, kiismerhetetlen. Talán mert egy szigetországról van szó, melynek több ezer éves kultúrája számunkra idegen - többek között betűje, nyelve miatt is. Ráadásul a japán nem épp magamutogató nép, kultúrájának intimitása nyilván ezzel is összefüggésben áll. Az azonban mindannyiunk számára egyértelmű, hogy a felkelő nap országának kultúrája egy olyan kincseskamra, amelybe tévedve leesik az állunk a csodálattól, és valószínűleg évekre vagy talán egy egész életre ott ragadunk, ha meg akarjuk érteni gyökereit, mondandóját, eszközeit. Tavaly először fordult elő, hogy egy japán színházi társulat külföldön lépett fel: az UNESCO párizsi székhelyén, egy zártkörű előadáson. Idén azonban egy olyan sorozatra indul a színháztörténet egyik klasszikus műfaja, amelynek keretein belül először Budapesten, utolsóként pedig Madridban ismerkedhetnek meg vele a nézők.

A japán színház, a kabuki mellett a tizenhetedik században megjelent egy különleges műfaj, a bunraku. A bunraku a bábszínház egy fajtája, de ez a szó egyáltalán nem fedi azt a tevékenységet, amivel egy bunraku-előadás során találkozik a néző. A bunraku bábjai egy-másfél méter magasak, tehát szinte életnagyságúak, és többnyire fából készülnek. Egy bábut három ember mozgat, ráadásul belülről. Az előadás főszereplője a mester, aki a bábu fejét és jobb karját mozgatja, rajta kívül egy ember a bal kezet, egy pedig a lábakat irányítja (ám női szereplőknél a láb irányítására nincs szükség, hiszen ezek a szereplők szinte kizárólag kimonóban jelennek meg a színpadon).

Egy bunrakubáb arcának irányításához olyan tapasztalat, tudás és érzék szükséges, amelyet egészen nyilvánvalóan nem tud bárki elsajátítani. A báb arcán mozgatható a szem, a szemöldök és a száj, és ezek összehangolt mozgásával a mesternek pontosan le kell követnie a narrációt. Ráadásul a 18. századtól ez a műfaj egyre inkább a valósághűségre törekszik, így tehát a báboknak mindinkább élethűeknek, ezzel együtt persze a mozgásuknak, a mimikájuknak is sokkalta változatosabbnak kell lenniük. Egy jó mester pedig bármit képes érzékeltetni a bábu arcán keresztül.

Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a bábos hivatás Japánban az egyik legnépszerűbb, ugyanakkor legnehezebben kitanulható szakma. Aki bábosnak megy, annak tíz-tíz évet kell eltöltenie a lábak és a bal kéz irányításával, hogy mester válhasson belőle. Ez nem csak azért célja a bábosoknak, mert egy bábmester mindig nagy tiszteletnek örvend, hanem azért is, mert a bunraku-előadásokon a színpadon a bábokon kívül csak a mester és az énekes (narrátor) kap központi szerepet. A többi bábos egy jó előadáson gyakorlatilag láthatatlan, ezt segíti elő számukra a fekete, csuklyás viselet is.

Az előadások feltétlen szereplője még a fent említett énekes, aki a történetet zenei aláfestés mellett - a darabokat egy három húros hangszer, a shamisen kíséri - elmeséli. Narrációja szinte már énekléshez közeli. Így tehát egy hagyományos bunraku-előadásban a különleges, több részre felosztott színpadon szerepel bábonként három bábos, egy énekes és egy zenész.

Míg a kabuki műfajában általában a színészek a társulat legfontosabb tagjai, addig egy bunrakunál mindig az író neve jelenti az előadás védjegyét. Egy jó bunrakut ugyanis nagyon nehéz megírni, annak ellenére, hogy a történetek általában olyan egyszerű problémakörökön alapszanak, mint például a társadalmi rétegek közötti különbség vagy a szerelem. Az egyik leghíresebb bunrakuíró Takemoto Gidaju, akit a japánok Shakespeare-jeként is emlegetnek, több mint száz sikeres darabja miatt. Ő az, aki1680-ban, az Edo-korszakban megalapította az első bunrakuszínházat Osamában.

A bunrakuszínház a tizenkilencedik. században a Meiji-korszak alatt mintegy száz évre feledésbe merült, a nyugati kultúra népszerűvé válása miatt. A tokiói Nemzeti Színház és az Osakai Nemzeti Bunrakuszínház nem kapott támogatást bunrakudarabokra. Bár 1966-tól a színházakban újra helyet kapott a bunraku, a műfaj továbbra is veszélyeztetett helyzetben van, mivel a hozzá kapcsolódó szakmák ismerői, művelői mára szinte kihaltak - így nem biztosított a bábok, kosztümök és mesterek utánpótlása sem.

Bunraku, Vidám Színpad (VI. Révay u. 18.), október 6-9. Jegyár: 2300 Ft

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK