Hipnózis, vallomások és terápia a lemezlistákon

Vágólapra másolva!
Pünkösdkor csak megigézte az amerikaiakat a System of a Down, hálaadáskor már hipnotizálta őket. Európában még mindig Madonna vallomásaira a legkíváncsibbak az emberek. Itthon továbbra is Caramel a legkelendőbb.
Vágólapra másolva!

Idén már másodszor kezdett az amerikai albumlista első helyén az örmény-amerikai metálcsapat, a System of a Down. A májusban megjelent Mezmerize után most Hypnotize című albumuk került az élre. A gitáros, Daron Malakian elmondása szerint az ötlethez, hogy két külön lemezként jelenjen meg a duplaalbum, nagy inspirációt jelentett Quentin Tarantino Kill Bill-je. Emellett a basszusgitáros, Shavo Odadjian, mint jövőbeli projekt, elképzelhetőnek tartja, hogy együtt dolgozzon RZA-val a Wu-Tang Clanból. A második helyen ugyancsak egy olyan előadó áll, aki idén már duplázott az albumlista csúcsán. Kenny Chesney The Road and the Radio-ja harmadik listás hetén már nagyon közel került a platinastátushoz, ami Amerikában egymillió eladott lemezt jelent.

Mivel huszonnegyedikén volt a hálaadás ünnepe a tengerentúl, hivatalosan is megkezdődött az ünnepi szezon. Ennek kapcsán a lemezvásárlás is kezd egyre nagyobb méreteket ölteni, melynek egyik nagy nyertese a NOW válogatáslemez huszadik darabja, amely visszatért a harmadik helyre. A múlt heti első helyezett Madonna már csak a negyedik.

A második új belépő a listán Enya Amarantine címet viselő korongja. Az énekesnő rajongóinak öt évet kellett várniuk az új csodára. Elbűvölő hangját legutóbb tavaly, Mario Winans I Don't Wanna Know című slágerében hallhattuk. Őt két rapper követi a sorban. Elsőként a harlemi Juelz Santana (ő a Diplomats nevű formáció tagja) és az ő What the Game's Been Missing!-je a kilencedik helyen, és ez a második szólólemeze. A Hot 100-on az első húszban két dal kapcsán is találkozhatunk vele. Míg There It Go! (The Whistle Song) címmel saját dala a tizenegyedik, ő rappel Chris Brown Run It! című, három hete listavezető felvételén is.

Idén több houstoni rapper kezdett ár az első tízben. Mike Jones, Slim Thug és Paul Wall után most egy újabbal találkozhatunk, akinek a neve Chamillionaire. Korábban, a már említett Paul Wallal alkották a The Color Changin' Click névű rapduót. Számtalan mixtape után, a The Sound of Revenge debütáló albuma, melyről az első sláger a Turn It Up.

A 2004 júniusában feloszlott Creed zenekar egykori frontemberének, Scott Stappnek is elkészült első szólóalbuma, mely a The Great Divide címet viseli és a tizenkilencedik helyen kezdett. Az énekes első szólódalát a Passió című filmhez készült lemezen hallhattuk, amelynek címe Relearn Love. Nelly tavalyi albumai (Sweat, Suit) legjobb szerzeményeit tette most egy lemezre (Sweatsuit), kiegészítve három új dallal, és ezzel a huszonhatodik. Ezek közül a Grillz a rapper - aki jelenleg az R&B énekesnő, Ashanti barátja - aktuális slágere.

Amíg André 3000 idén filmekben szerepelt (Be Cool, Four Brothers), addig az OutKast duó Speakerboxxx fele, Big Boi továbbra is rappelt. Ennek gyümölcse a Big Boi Presents...Got Purp? Vol. II, mely a negyvenkilencedik helyen startolt. Az album lényegileg egy válogatáslemez, melyen közreműködik többek között Killer Mike, Sleepy Brown, Cee-Lo, Bun B és a Goodie Mob is. Az atlantai páros jövőre együtt is szerepel a filmvásznon az Idlewild című filmben. Ugyanezzel a címmel új album is várható tőlük. Végezetül az American Music Awards hatásaként újra a első húszba került a Green Day és a Destiny's Child. Míg az alsóbb régiókban is sok ottani jelölt, díjazott vagy éppen fellépő előadó albuma kapott új erőre, mint ahogy az ilyenkor lenni szokott. Emellett Usher Confessions című tavalyi lemeze javított százöt (!) helyezést. Vele a mozilátogató közönség is találkozhatott a héten, az In the Mix című film főszerepében.