A napokban dől el, hogy mennyire lesznek türelmesek Michael Jackson hitelezői, akik a hírek szerint a 270 millió dolláros kölcsönüket szeretnék előbb vagy utóbb visszakapni.

A Fortress Investment Group nevű befektetőcsoport lassan ugyanis szeretné visszakapni a Jackónak folyósított hiteleket, és ennek érdekében jogi eszközöket sem restell majd bevetni, amennyiben a popsztár nem fizeti vissza az egyébként nem kis összeget. Utóbbinak a valószínűsége meglehetősen csekély, hiszen a Jacko Neverland Ranch nevű birtokáról származó hírek szerint, az énekes már az ott tartott állatoknak sem tud enni adni.

Így aztán a hitelezők, vélhetően az 1 milliárd dollárt érő Sony/ATV-ből, Jackson 50 százalékos részesedésével kárpótolják magukat, illetve a MiJac zenei kiadóban levő 100 százalékos részesedése is fedezet lehet. Előbbi egyébként magában foglalja a Beatles-dalok jogait is, amelyeket Jackson még 1985-ben vásárolt meg.

Roger Friedman, az American TV nevű csatorna elemzője szerint a Neverland Ranch, mintegy százfőnyi személyzete nem kapott fizetést a múlt héten, miközben Jacko még mindig a Közel-Keleten regenerálódik emlékezetes gyermekmolesztálási perét követően.

"A helyzet a Neverland-en állítólag kilátástalan. Míg Jackson Bahreinben van a gyerekekkel és a dadájukkal, azalatt a Pacific Gas and Electric kikapcsolta az áramot a birtok egyes részein" - mondta Friedman, aki szerint két lehetséges kimenetele van a hitelezők és Jackson képviselői közötti találkozónak.

"Első megoldás, hogy módosítanák a hitelszerződést és a Sony vállalná át Jackson kötelezettségeit, míg a második lehetőség - és a Fortress számára ez lenne igazán megfelelő -,  hogy lefoglalnák Jackson vagyontárgyait és azokat piaci áron értékesítenék."