Új felfedezettek gálája lehet a Brit Awards

Vágólapra másolva!
A tavalyi év nagy befutói kapták a legtöbb jelölést a sokak által legrangosabbnak tartott brit zenei díjkiosztó idei gálájára. A jelöltek listáját az énekes-dalszerző James Blunt és a britpop-nosztalgiára építő Kaiser Chiefs egyaránt öt-öt jelöléssel vezetik.
Vágólapra másolva!

A volt koszovói békefenntartó James Bluntot a legjobb brit férfi előadó, a legjobb album, popelőadó, legnagyobb áttörés és a legjobb kislemez kategóriákban jelölték, míg az öttagú leedsi zenekar a legjobb brit zenekar, legjobb album, rock előadó, koncertzenekar és a legnagyobb áttörés kategóriákban szállhat harcba.

Mögöttük négy jelöléssel a Coldplay következik (Chris Martinék többek között az év albuma díjat kaphatják meg harmadik lemezükért, az X&Y-ért), majd három-három jelöléssel következik a második lemezével az albumlistát is vezető Franz Ferdinand, illetve a szintén új felfedezettként csak Nagy-Britanniában egymillió albumot eladó dalszerzőnő, KT Tunstall.

A nemzetközi kategóriákban a legtöbb jelölést a kanadai Arcade Fire kapta, melynek a 2004-es bemutatkozó albuma csak tavaly futtatta be a zenekart Európában, illetve Madonna, akinek a Confessions On A Dancefloor című lemeze újra a legnépszerűbb sztárok közé katapultálta az énekesnőt, akinek az előző albuma az eddigi legsikertelenebb volt.

Őt egyébként a legjobb énekesnő nemzetközi kategóriájában megszoríthatja Björk, Kelly Clarkson, Mariah Carey vagy éppen Missy Elliott is. Szintén kemény versenyre számíthat az Arcade Fire a legjobb nemzetközi együttes kategóriában - itt a Green Day, a U2, a White Stripes és a Black Eyed Peas a vetélytársak.

Az évente legnagyobb érdeklődéssel várt brit zenei díjkiosztót február 15-én tartják majd meg, és ezen szokás szerint a legtöbb jelölt is fellép majd, míg Paul Weller életműdíjat vehet át közel harmincéves munkássága eredményeként.