A Strokes első benyomása nagyon meggyőző

Vágólapra másolva!
Az év első hetének slágerlistáin a New York-i zenekar legújabb albuma kezdett a felsőbb régiókban szinte minden országban, a briteknél pedig rögtön az első helyre is ugrott.
Vágólapra másolva!

Amerikában Jamie Foxx Unpredictable című albuma megtartotta vezető pozícióját a listán, a színész-énekes lemeze, a harmadik heti eladásaival már megközelítette az egymilliós példányszámot is. Az őt követő két helyen sem történt változás. Jamie-t továbbra is Mary J Blige és a rövidesen exfeleségével újra oltár elé álló, fehér rapper, Eminem követi a sorban. Bár a héten a csatát ismét az Unpredictable nyerte, összeladásban az R&B énekesnő albuma, három hét alatt már eljutott a platina státuszig (egymillió eladott lemez).

A negyedik helyen kezdett a lista egyetlen új belépője, a Strokes harmadik albuma, a First Impressions of Earth. A lemez első slágere, a Juicebox már vezette a hivatalos kislemez-eladási listát a tengerentúlon. A banda 2001-es, Is This It című lemeze több, mint egymillió példányban kelt el csak az Államokban és nyitotta meg a kaput a White Stripes, a Hives, a Vines és az Interpol előtt. Ehhez képest kicsit csalódást okozhatott az eladások tükrében a második munka, amely Room on Fire címmel került a boltok polcaira 2003 októberében - ez a lemez elődjének csak a felét tudta produkálni.

Hamarosan kezdődik az American Idol ötödik szériája. Addig viszont a legutóbbi megasztár, Carrie Underwood (és persze Bo Bice) lemezével kell beérnie az amerikai közönségnek. A tavalyi nyertes Some Hearts című albuma, megtartotta múlt heti, ötödik helyét. Az énekesnő Jesus, Take the Wheel című dala emellett vezeti a country dalok rangsorát, míg az Inside Your Heaven-nel az elmúlt év legkelendőbb kislemezét mondhatja magáénak. Mariah Carey két helyezést javított, Notorious B.I.G. pedig hármat lépett vissza a múlt héthez képest.

Kelly Clarkson Breakaway-re keresztelt albumáról már az ötödik, Walk Away című slágert kezdték el játszani az amerikai rádióadók. Ennek következtében a lemez ismét a Top 10-be ugrott, az elmúlt héthez képest négy helyet javítva. A sort a Black Eyed Peas és a Nickelback zárja a tíz legkelendőbb album közt. A húszas mezőnybe visszatért Madonna és a Confessions on a Dancefloor, amelyről nemsokára megjelenik Sorry címmel a második dal. James Blunt albuma is beérkezett a legjobb húsz közé. Ugyanez mondható el You're Beautiful című slágeréről is, ami a Hot 100-on ugrott előre nyolc helyezést.

A legjobb ötven lemez rangsorában Shakira, az Európában már a Welcome to Wherever You Are című dallal hódító Bon Jovi és a Johnny Cash életét a mozikban bemutató, Walk the Line című filmzenealbum javított. Rajtuk kívül most először szerepel itt a reggae-t játszó Matisyahu Live at Stubb's című korongjával. Míg a reggaeelőadók általában Jamaicából érkeznek, Matisyahu eredetileg Matthew Miller néven látta meg a napvilágot Pennsylvaniában, zsidó családban. A tavaly februárban, egy texasi koncertjén rögzített anyagáról a King Without a Crown a Billboard rocklistáján is megtalálható. Stílusát leginkább Buju Bantonéhoz, Sizzláéhoz és Capletonéhoz hasonlítják. Következő albuma Youth címmel márciusra várható.