Talán az eddigi legjobb képregényét dobta össze a XIII legújabb kötetében a francia szerzőpáros. A magyarul kiadott negyedik albumban, a több szálon futó történet meseszövése briliáns, a vizualitás pedig ezúttal is tökéletes. Végre értelmet nyer a kultusz. Játssz velünk és nyerj egy példányt az albumból!

Ha bárkinek kétségei voltak Jan Van Hamme írói zsenialitását illetően, és Robert Ludlum regénye utáni deja vu érzéssel lapozgatta a XIII című képregény eddig megjelent köteteit, a negyedik albumot átrágva valószínűleg revideálja nézeteit. Van Hamme annyira mesterien szövi a több szálon futó történetet, hogy végre világossá válik, a XIII miért is Franciaország legnépszerűbb képregénye.

Az 1984-ben napvilágot látó XIII számára már az is biztató előjel volt, hogy első kötetet a francia-belga képregény, a bande dessinée bölcsőjének számító Spirou magazinban kezdték el közölni. Az évek során azonban regényfolyammá dagadó, misztikus sztorit felölelő kötetek iránti érdeklődés annyira megugrott, hogy az eddig kiadott 17, egyenként 50 oldalas albumból 9 millió példányt értékesítettek világszerte. A siker titka pedig feltehetően abban a nagy dózisokban adagolt rejtélyrengetegben áll, amelyet az amnéziában szenvedő, és a vállán éktelenkedő tetoválás után XIII-ra keresztelt főhős rendre próbál kibogozni.

A képregény a most magyarul is közreadott SPADS címet viselő albumban éri el az első csúcspontját, Van Hamme ebben tesz először kísérletet arra, hogy nemcsak összefoglalja, de értelmezze is az előző albumok történéseit. A feszültségoldás pedig azért is látványosra sikerül, mivel az olvasó végre megérti azon karakterek mozgatórugóit, akiknek személyiségeit korábban kétségbeesetten próbálták a főhősre ráhúzni. Van Hamme örömódázó történetmesélése, különösen a kötet utolsó harmadában felejthetetlen: az akció- és az elbeszélő szál mozgóképszerű egymásra vágása egyáltalán nem zavaró, a váltások kölcsönösen egymást erősítik.                 

A történet realizmusát tovább emeli, hogy az új kötetből egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a sztori az USA, ellentmondásokkal teli hatvanas éveire hajaz. A meggyilkolt elnök, és az elnökségért versengő öccse között nem nehéz felfedezni a Kennedy-családdal való párhuzamot, miközben a vetélytárs sötét ügyletei és a világuralmi pozíciókról szőtt álmai Nixont idézik. Az pedig csak hab a tortán, hogy az elnöki tanácsadót megformáló figura kiköpött Henry Kissinger.

Mindehhez társulnak William Vance konzervatívan precíz rajzai, amelyek albumként újra ámulatba ejtik a nézőt. Az átlagban hét panelre felosztott oldalak minden egyes képkocája tökéletesen kidolgozott, az európai védjeggyé vált, szálkás vonalakkal operáló stílus pedig szüntelenül árasztja magából az életszerűséget.

Szabó András