Nem beszéltünk még a zenekar életében fontos szerepet játszó androgün imázsról sem, pedig - különösen a korai korszakban - Brian Molko sminkkel, öltözködéssel és nyilatkozataival is erősen rájátszott a kétneműséget sejttető külsőre, külön hangsúlyozva biszexualitását (míg a basszusgitáros Stefan pedig nyíltan meleg). Újabban azonban ebből kicsit visszavett a trió, talán ebben szerepet játszik az is, hogy harminc fölött már egyre kevésbé tűnt jó viccnek az, ami huszonévesen volt nagy móka.

A Sleeping With Ghosts után a Placebo válogatáslemezzel összegezte addigi karrierjét, és egy időre el is tűnt a zenei színtérről - persze csak addig, amíg el nem készült az új anyag, a héten megjelenő Meds. A francia producer, Dimitri Tikovoi irányításával készült lemezről korábban terjedtek olyan hírek, hogy a legelső lemez "klasszikus" indie rockjához nyúl majd vissza, de ez nem igazán jellemző, inkább nevezhetjük a lemezt az utóbbi két Placebo-album által kijelölt irányvonalon való továbbhaladásnak.

Forrás: Red Dot

A Placebo a Szigeten




Kicsivel kevesebb ugyan az elektronika, cserébe viszont - ha lehet ilyet mondani - minden szám tényleg "placebós", nincsenek nagyon zenei kalandozások, megadják a rajongóknak a magukét. Ők tehát nem fognak csalódni az új lemezben, bár az is valószínű, hogy akiket korábban nem tudott meggyőzni a Placebo, azok most sem válnak majd az együttes híveivé. "Business as usual" tehát a lemez, de Molko és két társa talán már nem akarnak többet, mintsem megtartani az Európában az évek során szép nagyra duzzadt közönséget a bevált recepttel (Amerika meghódításáról a Without You I'm Nothing sikerét leszámítva már lemondtak). És végül is ez sem mellékes szempont, főleg, ha egy zenekarnak ennyire karakteres megszólalást sikerült kidolgoznia az évek során. Két sztárvendég is jut az albumra egyébként: a Molko énekstílusára nagy hatást gyakorló Michael Stipe (R.E.M.) mellett a Kills énekesnője, VV is hallható a lemezen.

Inkei Bence

Nyerd meg a lemezt!

Játékunkban három példányt sorsolunk ki a Placebo: Meds című CD-jéből. Kérdésünk: hogy hívják a zenekar dobosát?

A helyes megfejtéseket március 23-ig a nyeremeny@origo.hu címre várjuk. A levél tárgya ez legyen: Placebo.