Sugababes- és Tatu-játékaink nyertesei

Vágólapra másolva!
Két lánycsapat - egy brit trió és egy orosz duó - lemezeiből lehetett nyerni, sőt, a Tatu esetében lehetett "sima", illetve dedikált példányokért is játszani. Természetesen sok volt az érdeklődő (főleg a dedikált CD-k iránt), de nyerni sajnos nem sikerült mindenkinek.
Vágólapra másolva!

A Sugababes legutóbbi albuma, a Taller In More Ways, a cukibabák első No. 1 nagylemeze lett Nagy-Britanniában, főként a Push The Button perfekt popjának köszönhetően, amely hetekig vezette a brit listát, de szép siker volt egész Európában, így nálunk is (e sikerdal mögött, az amerikai R&B maestro, Dallas Austin áll).

A lemezen a Sugababestől megszokott módon ismét van pár dal, melyet kevesen várnának ilyen előregyártott lánybandától, így a Red Dress, vagy a Personal Jesus-t megidéző, It Ain't Easy. És bár az élő fellépésben már hátrányban van a Sugababes egy igazi rockzenekarral szemben, ettől még joggal lehetnek büszkék a lányok arra, amit eddig elértek - és itt nem csak az eladott lemezek példányszámára gondolunk.

Ezzel szemben a Tatu még csak a második albumát jelentette meg tavaly ősszel, Dangerous And Moving címmel, amely sokkal karakteresebb és erősebb, mint az első album volt. A hibátlantól ugyan messze van, de jóval több az értékelhető dal rajta, és egy olyan munka, amely már megáll a saját lábán is, az ál-leszbikus pózolások nélkül. Trevor Hornon kívül még feltűnik a lemezen Sting vagy Dave Stewart is, de több kritika szerint is, a lemeznek az "oroszos" motívumai ütnek igazán, elsősorban az oroszul is énekelt albumzáró Obezyanka Nol. A brit top 10 sláger All About Us pedig az eddigi legjobb Tatu kislemez, amely ráadásul a klip nélkül is élvezhető.

Sőt, Julia és Lena februárban fel is lépett Budapesten a Fonogram-gálán, így sikerült tőlük dedikált CD-ket is szerezni, ezért még egy Tatu-játékot voltunk kénytelenek indítani. Most itt vannak mindkét játék nyertesei is.

A Sugababes CD-ért azt kellett tudni, hogy az együttes újabb tagja, Heidi Range korábban melyik, másik lánycsapat tagja volt. A helyes válasz az Atomic Kitten volt, és akik tudták, közülük az alábbi olvasók nyertek CD-t:

Sárándi Izolda
Szoldán Zita
Tímár Martina

Az első Tatu-játék kérdése az volt, hogy az együttes producere, Trevor Horn, melyik együttes tagjaként szerepelt a Video Killed The Radio Star című dalban? A megfejtés a Buggles volt, a győztesek pedig ők lettek:

Horváth Petronella
Bujna Tünde
Gadányi László

Végül a dedikált Tatu CD-hez az juthatott hozzá, aki tudta a Tatu első lemezének címét (200 Km/h In The Wrong Lane). A helyesen válaszolók közül a következő szerencsések nyertek:

Laszlo Horvath
Török Biborka
Varterez Piroska

A nyerteseknek gratulálunk, nyereményüket postán kapják meg.