Második nemzetközi terjesztést kapó nagylemezét készítette el az Amber Smith. A klasszikus brit gitárzenekarok receptjét követő zenekarnak Yonderboi és egy volt Cocteau Twins-tag is besegít. Nyerd meg a lemezt!

Bármilyen furcsa is, de az Amber Smith zenéjével először a Barátok közt-ben találkozhatott a magyar közönségnek azon túlnyomó része, amely nem járt független gitárzenekarok klubkoncertjeire. A sorozatban felcsendülő néhány daltól eltekintve nem sok más lehetősége volt az együttesnek az itthoni áttörésre, így aztán a zenekar vezetője, Poniklo Imre inkább külföld felé kezdett kacsingatni.

A 2001 januárjában saját kiadásban megjelent bemutatkozó lemezről, a Nincs szükség ránk-ról kimásolt 4 dal angol verziója There Is No Way címmel Németországban is megjelent. Ezt követően 2001 őszén a frontember Londonba, majd onnan Írországba költözött, ahol sikerült annyira feltöltődnie, hogy egy évvel később újjáalakítva a zenekart, friss lendülettel folytathatta tovább ott, ahol abbahagyta. 2003 tavaszán német kiadónál jelent meg az együttes első angol nyelvű albuma, My Little Servant címmel, és az együttes az album óta számtalan német és francia turnén vett részt, de a további turnéhelyszínek között találjuk például Spanyolországot, Horvátországot, Szlovéniát, sőt, még Tokiót is 2004 tavaszán.

Ezután kezdődtek az új lemez előkészületei, melyek kissé hosszúra nyúltak, ennek köszönhetően most februárban jelenhetett meg az új album, Reprint címmel, először Németországban, Ausztriában és Svájcban, majd márciusban itthon is.

Időközben Poniklo Imre szerepelt Yonderboi tavalyi lemezén is: a Were You Thinking Of Me című klipes dalhoz kölcsönözte a hangját, sőt, az MTV Europe által is gyakran játszott klipben is feltűnt, riportert alakítva. Cserébe Yonderboi is megtalálható az Amber Smith-album közreműködői között - a címadó számnak ő a producere.

Felbukkan azonban a lemezen egy még nagyobb név is (legalábbis nemzetközi szinten), ez pedig nem más, mint Robin Guthrie, a nyolcvanas-kilencvenes években igen népszerű brit Cocteau Twins gitárosa. Guthrie az album utómunkálatait vállalta magára, és még billentyűzik is a Kaleidoscope című számban.