Radiohead a Szigeten

Vágólapra másolva!
Megérkezett az első híradag a Sziget Fesztiválról, amelyben olyan neveket találunk, melyek még az égieknek is kedvet csinálnak ahhoz, hogy közelebb hozzák a nyarat. Idén augusztusban hazánkba látogat a Led Zeppelin ex-énekese, Robert Plant új projektjével, lesz fémzene az óperencián túlról, akadnak majd visszatérő vendégek, és jön a Radiohead is.
Vágólapra másolva!

A napokban beérkezett visszajelzések alapján kialakult a szigetes sztárfellépők első, már biztosnak mondható csapata, azt pedig egy percig sem állíthatjuk, hogy a szervezők a hátvédsorral kezdték az alapozást. A Nagyszínpad idei egyik legnagyobb húzóneve lehet a Sziget-történetileg új belépőnek számító Radiohead. A brit csapat 1989-es megalakulása után még egy ideig kereste önmagát és a kiutat a U2 által beállított stadiondöngető standardból. A csapat 1997-es harmadik albuma volt talán az, amely már végképp elkötelezett rajongói bázist teremtett, az együttes azóta pedig nélkülözhetetlen kelléke a nemzetközi zenei színtérnek. Új lemez tőlük tavaszra várható, így a fesztiválra már friss anyaggal érkeznek.

A sziget.hu-n tartott szavazás szerint, melyben a tavalyi legkedveltebb fellépőt keresték, a fődíjat a Franz Ferdinand vitte el. Némi jóindulattal mondhatjuk, hogy ezért, egyébként pedig a nyilvánvalóan átütő siker miatt újra meghívást kaptak a Szigetre, melynek eleget is tesznek. A Nagyszínpadon köszönthetjük majd az indusztriál fémzene nagy öregét, a Ministryt is, amelyet egyben az ipari elektronika egyik alapítójának is szokás tekinteni. A huszonöt éven át tartó tudatos mainstream-kerülés miatt eleve hősi poszton maradó együttes ma is az egyik legkedveltebb ikonja az ipari muzsika híveinek.

Már megszokhattuk, hogy a Sziget legigényesebb tematikus helyszíne a Világzenei Nagyszínpad, amely idén is hozza a formáját. Itt lép majd a közönség elé a Led Zeppelin legendás ex-frontembere, Robert Plant, akit a Strange Sensation nevű projekt élén láthatunk. A formáció 2005-ös albumának két Grammy-jelölése és a számos áradozó koncertkritika mind azt jelzi, hogy nem mindennapi élmény várható.

Az elbűvölő Natacha Atlas szintén újra itt lesz, immár harmadik alkalommal lépve a Világzenei Nagyszínpad deszkáira. Új album tőle tavasszal esedékes, így ő szintén újdonságokkal érkezik majd a nyáron. Visszatér a tavaly váratlanul nagy sikert aratott olasz hordópüfölő együttes is, az Enzo Avitabile, ezúttal átpolarizálva magát a világzenei sarokba, melynek nyomatékot is adnak azzal, hogy a világhírű kameruni szaxofonos, Manu Dibango vendégszereplésével láthatjuk majd őket.

Jönnek természetesen a rock és metal szcéna legjobb bandái is, akik közül idén elsőként a Sick Of It All neve került a kalapba. A New York-i hardcore színtér legütősebb zenekara 2004-ben már járt Magyarországon, majd a 2005-ös visszatérésüket kénytelenek voltak lemondani, így az akkor bezsongott közönség valószínűleg a saját nyakába ugrik a hír hallatán. A megalkuvásmentes fémfejek stílszerűen a Metal Hammer színpadon lépnek majd fel.

A Wan2 porondján az első hivatalosan visszaigazolt fellépő a Wir Sind Helden. A Neue Deutsche Welle hagyományait követő német újhullámos csapat Guten Tag című száma tipikus fesztiválsláger, ami simán lehet az idei nyár geráppája.

Varga Csaba