Március idei idusa

Vágólapra másolva!
"Óvakodj március idusától!" - figyelmeztettek már az ókori bölcsek is, Kr. e. 44-ben ugyanis március tizenötödikén gyilkolták meg Caesart. Nekünk, magyaroknak sem volt mindig szép emlék e dátum, 933-ban például ekkor ért minket a merseburgi vereség. Mégis, 1860 óta, többé vagy kevésbé legális formában, de mindig megünnepeljük március 15-ét: ezen a napon tört ki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, és ekkortól számítjuk a modern parlamentáris Magyarország létrejöttét is. Ilyenkor mindig nagy a felfordulás a városban, az utcákat ellepik az ünneplő tömegek - lássuk, idén milyen programokra számíthatunk.
Vágólapra másolva!

A hivatalos állami rendezvények az ünnepet megelőző napon kezdődnek: virágainkat már március 14-én elhelyezhetjük a Kossuth téren felállított kokárdavázon, este nyolctól pedig a Republic együttes koncertjét hallgathatjuk meg a Magyar Tudományos Akadémia előtt. Ne maradjunk fent azonban túl sokáig, mert másnap már 9.30-kor, a zászló ünnepélyes felvonásával kezdődnek a programok a Parlament előtt. Fél órával később a tömeg átvonul a Nemzeti Múzeum elé, ahol a "Hittel és tudással a nemzetért!" című megemlékezés keretében beszédet mond Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. Innen huszárok és fúvószenekar kíséretében mehetünk át a Petőfi-szoborhoz, ahol rövid térzene után Demszky Gábor is megtartja beszédét, majd A szabadság rapszódiája című darab kerül bemutatásra, Fullajtár Andrea és Jordán Tamás előadásában. Ezután irány haza készülődni, este nyolckor kezdődik ugyanis az ünnepi díszelőadás az Operaházban, ahol átadják a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, Érdemes Művésze és Babérkoszorús Írója díjakat is. Ne bánkódjunk azért nagyon, ha nem tudunk részt venni a jeles eseményen, az előadást ugyanis a Magyar Televízió, a Duna TV és a rádió is élőben közvetíti.

A könnyedebb szórakozásra vágyóknak sincs miért aggódniuk, a Múzeumkertben és a Március 15. téren is egész napos - az előbbi helyszínen déltől ötig, a Duna-parton tíztől hatig tartó - népünnepély fogadja a látogatókat. A Múzeumkertben régi fegyverek mellett báb- és táncelőadásokat is bemutatnak, de az érdeklődők megtanulhatják, hogyan kell lovat nyergelni, korabeli katonanótákat sajátíthatnak el, és még a forradalom jeles személyiségeinek másaival is lehet közös fényképet készíteni. A Március 15. téri kézművesvásárban megtudhatjuk, hogyan készül egy kard, egy ólomkatona vagy egy mézeskalács, de egy nagyszabású huszárparádénak is részesei lehetünk. A Roosevelt téren helyet kapott nemzetőrtáborban igazi honvéd kiképzést kaphatnak a gyerekek, a Lánchídon végigsétálva pedig a forradalmi nap eseményeit bemutató installációkkal találkozhatunk: itt magunk is készíthetünk például olyan gyöngykokárdát, amilyet Petőfi viselt, vagy ősrégi nyomdagépen nyomtathatunk ki magunknak egy példányt a Nemzeti dal-ból. A 2-es villamos Kossuth tér és Petőfi tér közti szakaszán Rakpart kávéház fog működni, de hideg idő esetén mehetünk a Pilvax étterembe is, ahol nemcsak ezen a napon, de egész március-áprilisban kipróbálhatjuk a gasztronómiai 12 pontot, amely egy hagyományosan három-négy fogásos, de tizenkét ételből-italból összeállított menüt jelent.