Nagy visszatérők a lemezlisták csúcsán

Vágólapra másolva!
Amerikában két hét kihagyás után újra a Zac Efron főszereplésével bemutatott filmzenealbum az első, míg a briteknél egy hét szünet után tért vissza a csúcsra Corinne Bailey Rae. Ezenkívül Európa a Placebo által felírt gyógyszereket kapkodta nagyobb mennyiségben.
Vágólapra másolva!

Amerikában újra visszatért a csúcsra a High School Musical filmzenealbuma. Zac Efron és társai két hét kihagyás után ismételték meg ezt a bravúrt. Megjelenése óta a lemezből ezen a héten fogyott a legtöbb példány, melyből eddig összesen 811 000 darab talált gazdára. Őket követi James Blunt, aki megőrizte múlt heti második helyét. A brit énekes egyébként májusban az Államokban fog koncertezni.

A harmadik helyen debütált a hét első új belépője, ami az észak-kaliforniai E-40 My Ghetto Report Card című albuma. Az eredetileg Earl Stevens néven született rapper számtalan, hiphopban használatos szleng szülőatyja, az első albuma még 1994-ben jelent meg. Itt kell megemlíteni, hogy az elmúlt évben a legtöbb új rapelőadó Houstonból érkezett, elég megemlíteni Mike Jones, Slim Thug vagy Paul Wall nevét. Ők hozták divatba a fogra húzható ékszereket, valamint a lelassított tempójú ütemeket, amelyek chopped and screwed néven ismeretesek. Előttük a hiphop-szcénát a Lil Jon és társai által popularizált, úgynevezett crunk stílus uralta. A szó a crazy (őrült) és a drunk (részeg) szavak összevonásából keletkezett, és először a déli államokban volt népszerű a hiphopon belül, és tulajdonképpen a reggae és a dancehall sikeres ötvözése a Miami Bass néven ismert ütemekkel.

Erre érkezett most válaszul az Észak-Kaliforniában már régóta hódító hyphy néven futó stílus, aminek fő népszerűsítője E-40. A szó maga a hype és a fly szavak keveréséből jött létre, zeneileg minimalista old-school ütemekre építkező hiphop. Ennek első nagy slágere a Tell Me When to Go című felvétel, amely már a Billboard Hot 100 listájának harmincötödik helyén áll. Ezenkívül mi még a hyphy? Nyitott ajtókkal és füstölő gumikkal köröző autók, melyeknek hangszóróiból lüktet a zene és az azt körülvevő, leginkább epilepsziás zombiként táncoló emberek. Ez a hyphy - ahogy azt a dal klipjében is láthatjuk. Az album producerei közt megtaláljuk Lil Jon és Kanye West nevét is, míg a közreműködők sorában jelen van többek között Mike Jones, Juelz Santana, Too Short és T-Pain.

Egy helyezést javított albumával Ne-Yo. A Hot 100-on ugyan két hét után elveszítette első helyét So Sick című slágerével, de máris érkezik az utánpótlás a When You're Mad című dal formájában, amely tizenöt pozíciót ugrott. A múlt heti első, Juvenile és a Reality Check az ötödik a héten, míg Johnny Cash és Jack Johnson lemezei megtartották múlt heti helyezéseiket. Közéjük érkezett meg a Fall Out Boy harminchárom helyezést ugorva. A hatalmas lépés az emo-rock zenekar From Under the Cork Tree című lemezének újrakiadásának köszönhető, ami From Under the Cork Tree: Limited Black Clouds and Underdogs Tour Edition néven kapható. Ezen az eredeti verzió összes dala megtalálható, kiegészítve három új, eddig B oldalas dallal, valamint a Sugar, We're Goin' Down és a Dance, Dance című slágerek remix változataival. A húszas mezőnyben említésre méltó változás nem történt.

A következő új jelzésű album a SheDaisy nevű, három lánytestvér alkotta countrytrió Fortuneteller's Melody című lemeze. A Utah államból származó csapat első nagylemeze 1999-ben jelent meg, legújabb albumukról az I'm Taking the Wheel című felvétel a countrylistán is megtalálható. A lemezen két dal megírásában Sheryl Crow is közreműködött. A Pussycat Dolls Beep című dala két helyezést javított a Hot 100-on, a fél éve megjelent PCD néven ismert lemezük öt hellyel került feljebb. Az albumok rangsorában két pozícióval mögöttük áll a négy helyezést javító The Trinity, Sean Paultól. Erről a Temperature című sláger a héten ért a dalokat rangsoroló lista csúcsára. A jamaikai előadó nevével harmadszor találkozhatunk itt. Először 2003 tavaszán a Get Busy, majd később Beyoncé Baby Boy című dala kapcsán került az első helyre, utóbbiban közreműködőként.

A harmadik új belépő lemez Donald Fagen Morph the Cat című munkája, ami a huszonhatodik helyen debütált. A hetvenes évek sikeres és elismert zenekara, a Steely Dan egyik felének ez a harmadik szólóalbuma, mely a 1982-es The Nightfly és az 1993-as Kamakiriad után jelent meg. A Las Vegas-i Panic! At the Disco egyre népszerűbb A Fever You Can't Sweat Out című albumával, amely tizenkét helyet ugrott felfelé. Erről a Hot 100-on az I Write Sins Not Tragedies huszonöt pozíciót javított, ami mellé új beképőként a nyolcvannyolcadik helyen megérkezett a The Only Difference Between Martyrdom and Suicide Is Press Coverage című felvétel is.

Az Il Divo Ancora nevű albumával tizenöt hellyel került feljebb. A pop-opera csapat énekli az idei futball-világbajnokság hivatalos dalát, amelynek címe Time of Our Lives. Ezt a június 9-i megnyitón élőben is előadják. A korábbi hivatalos FIFA-dalokat olyan sztárok énekelték, mint Anastacia (2002), Ricky Martin (1998), Daryl Hall és a Sounds of Blackness (1994), valamint Edoardo Bennato és Gianna Nannini (1990).

Forrás: Domino Records

Arctic Monkeys



Az ötvenes mezőnyben két rockzenekar mozdult még felfelé lemezével. Elsőként a All-American Rejects Move Along-ja, akik nyolc hellyel kerültek feljebb, a lemezről a címadó dal is szépen halad a csúcs irányába a Hot 100-on, a héten tizenkilencet ugorva. Az Arctic Monkeys március 11-én lépett fel a Saturday Night Live című tévéműsorban. Ez tíz hellyel segítette feljebb albumukat. Az I Bet You Look Good on the Dance Floor már a modernrock-listán is feltűnt.

A negyvennegyedik pozícióban egy filmzenealbum debütált, ami a Dave Chappelle's Block Party című mozi zenei anyagát tartalmazza. A dokumentumfilm írója és főszereplője Dave Chappelle, a rendező szerepét pedig a videoklipeket is forgató Michel Gondry vállalta magára. A film március 3-án került az amerikai filmszínházakba, 3 milliós gyártási költségét máris visszatermelte, hiszen eddigi bevétele 11 millió dollár. A lemezen a filmben szereplő, főként alternative hiphop- és neo-soul-zenészek dalait találjuk, úgy mint Mos Def, Talib Kweli, Common, Dead Prez, Erykah Badu, Jill Scott és a Roots. A filmben rajtuk kívül látható Kanye West és az újra összeállt Fugees is. Az ötven legkelendőb lemez sorában javított még a houstoni rapper Chamillionaire The Sound of Revenge című hanghordozója, erről a Krayzie Bone-nal közösen előadott Ridin' halad felfelé a Hot 100-on.