Mindig a saját úton

2006.04.04. 17:23

Épphogy csak elkezdődött a tavaszi kultúrszezon, úgyhogy a nagy utazás- és programtervezgetésben nemigen látunk még el a nyárig. Egy azonban biztos: a dzsesszrajongók máris beikszelhetik a naptárjukban július 3-át - ezen a napon tartja budapesti koncertjét a műfaj talán legnagyobb élő klasszikusa, Herbie Hancock. A mestert tavaly a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kísérte a Kongresszusi Központban, idén kicsivel közvetlenebb zenét játszik kvintettjével a margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Arra a kérdésre, hogy ki a legnagyobb ma élő dzsessz-zenész, nehéz válaszolni, valószínűleg nem is lehet egyértelműen, sokaknak mégis minden bizonnyal Herbie Hancock neve (és egyedülálló zongorajátéka) ugrik be elsőre. Ezt támasztja alá többek között Miles Davis egykori nyilatkozata is: "Herbie volt a következő lépés Bud Powell és Thelonius Monk után, nem tudok viszont senkiről, aki ő utána következne." De ha a legendás zenésztárs szava még nem lenne elég, vessünk egy pillantást a tényekre is: a Hancock által készített Headhunters album minden idők legtöbb példányban eladott dzsesszlemeze lett, továbbá Eminemen kívül ő az egyetlen zenész, aki az MTV díja mellett a Grammyt és az Oscart is magáénak tudhatja. Ráadásul Grammyből kilenc darab van neki, plusz csak a Rockit című számért öt MTV Awardot zsebelt be. Láthatjuk, Hancock pályája szakmai és közönségsikerekben egyaránt bővelkedik - azon kevés zenészek egyike, akik remekül tudnak egyensúlyozni a művészi kiteljesítés és a fogyasztói igények közti vékony és kényes határvonalon. 

Hancock páratlan karrierjét csodagyerekként kezdte, tizenegy évesen már a Chicagói Szimfonikus Zenekar tagjaként játszotta Mozart zongoraversenyeit. A dzsessz iránt középiskolás korában kezdett el érdeklődni (ekkori példaképei Oscar Peterson és Bill Evans voltak), de a zenetanulással párhuzamosan elektronikai tárgyú vizsgákat is tett. A két szál csak jó pár évvel később, 1963-ban ért össze, amikor is Miles Davis kvintettjébe beszállva  segédkezett az elektronikus alapú In A Silent Way és a Bitches Brew albumok megalkotásában. Ez gyakorlatilag a fúziós dzsessz megszületését jelentette, amelynek hősünk később apostolává vált: tíz évvel a Davis-lemezek után jött a már saját bandával feljátszott dzsessz-funkos Headhunters a Chameleon című slágerrel, majd újabb tíz évvel később pedig megszületett az elektronikus Future Shock is. Ez utóbbi album rövid idő alatt platinalemez lett, fő dala, a Rockit pedig, amellett, hogy megkapta azt az öt MTV Awardot, a brit toplisták nyolcadik helyéig kúszott - ami igen szép teljesítmény egy olyan számtól, amelyben nincs egyetlen hangnyi ének sem.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK