Jacko Bahreinben csinál új lemezt

Vágólapra másolva!
A közel-keleti "száműzetést" választó Michael Jackson öt év után újra stúdióba vonul, hogy új albumot készítsen, a megjelenés jövőre várható.
Vágólapra másolva!

A felmentésével végződő per óta Jackson az Öböl menti arab miniállamban, Bahreinben él, és a jelek szerint ott is marad még egy darabig, hiszen bejelentette, hogy új albumot készít, amely majd egy bahreini székhelyű kiadónál jelenik meg. A gyermekek szexuális zaklatásának vádja alól tisztázott Jacko utoljára 2001-ben jelentkezett új albummal, de az Invincible nem tudta megismételni a korábbi Jackson-lemezek elképesztő eladási adatait.

A 47 éves énekes állítása szerint "hihetetlenül izgatott" az új album kapcsán, és az is kiderült, hogy a lemez Guy Holmes, a brit Gut Records kiadó főnöke felügyelete alatt készül majd, és ő kezeli Jacko üzleti ügyeit is. Az album a bahreini Two Seas kiadónál jelenik meg jövőre, és az üzletbe a bahreini uralkodó családja is beszáll, ami az anyagi csőd által fenyegetett énekesnek nyilvánvalóan nagy segítség.

Jacksonnak eddig az Epic kiadóval volt szerződése, amely azonban lejárt, így az énekes megszabadult kötelezettségeitől. A kontraktus zárásaként az Epic megjelenteti Jacko húsz legnagyobb slágerét Nagy-Britanniában CD és DVD formátumban, melyek közül eddig mindegyik bejutott a brit Top 20-ba (a héten éppen a Smooth Criminal).