Semprún és Ajtmatov a Könyvfesztiválon

Vágólapra másolva!
Oroszország és Paulo Coelho után, idén Spanyolországot és Jorge Semprúnt látja vendégül a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - melyen ezúttal már a tizenharmadik alkalommal vehetünk részt. A helyszín ez alkalommal is az egyre szűkösebbé váló Budapesti Kongresszusi Központ épülete és kertje lesz: április 20. és 23. között mintegy ötvenezer különböző könyv közül válogathatunk. Ajánlónkban hat könyvet vettünk közelebbről szemügyre a Könyvfesztiválra megjelenő háromszáz újdonság közül -, ha szerencséje van, egyiket-másikat meg is nyerheti!
Vágólapra másolva!

A Könyvfesztivál alkalmából rendszerint a hazai könyves szakma előző évi eladási adatait is összegzik, ezek alapján pedig bátran állíthatjuk: Magyarországnak bőven akad oka arra, hogy nagyszabású fesztivállal ünnepelje a könyvet és az olvasást.

A Gutenberg-galaxis visszaszorulásáról szóló hírekkel egy időben hazánkban ugyanis növekedett az eladott könyvek száma: míg 2004-ben 32 millió példányt adtak el, tavaly már 41 millió kötet talált gazdára. Sajnos azonban az utóbbi eredmény is elmarad az 1989-ben elért 108 milliós eladott példányszámtól - ezt a kiugróan magas számot azonban a rendszerváltozás előtti alacsonyabb költségek, azaz alacsonyabb árak is magyarázzák. 2005-ben a könyvkiadás 62,7 milliárd forintos üzletág volt - ez pedig abszolút rekord Magyarország történetében.

Az eladási számokkal együtt természetesen a kínálat is bővült: tavaly mintegy 13 ezer új könyv jelent meg az országban, mely közel tíz százalékkal több, mint az azt megelőző évben. "Hódít a bulvár- és ponyvairodalom" - mondathatná velünk a rosszindulat, az igazság azonban az, hogy a magyar olvasó az európai átlagnál csaknem kétszer több szépirodalmat olvas. Míg a kontinensen szinte nem találni olyan országot, ahol az eladott szépirodalom az összforgalom tíz százaléka fölé emelkedne, addig hazánkban ez a mutató, tartósan tizenhat százalék feletti.

A virágzó könyvpiacnak megfelelően a Könyvfesztivál programja is kifejezetten gazdag: a négy nap alatt több mint 550 kiadó állít ki, összesen mintegy 45-50 ezer könyvet. Ezekből közel háromszáz kifejezetten a Könyvfesztiválra jelenik meg - többek között a rendezvény díszvendégétől, Jorge Semprúntól is olvashatunk új regényt Húsz év, egy nap címmel, de újra kiadják világhírű kötetét, A nagy utazás-t is.

Az idei Könyvfesztivál másik szenzációja, hogy az irodalmi Nobelt is magáénak tudható díszvendég mellett, egy másik író óriás, a kirgiz Csingiz Ajtmatov is meghívottként vesz rajta részt. A versenyló halála című regény világhírű szerzője mellett pedig számos magyar fordítással is büszkélkedő szerzővel találkozhatunk: itt lesz például a katalán Jaume Cabré és a kubai Zoé Valdés -, aki a szintén vendégszereplő, Julio Llamazareshez hasonlóan sokadik alkalommal látogat Budapestre.

A Könyvfesztivál hatodik alkalommal látja vendégül az Európai Elsőkötetesek Fesztiválját, amelyen fiatal prózaírók mutatkoznak be a magyar közönségnek - idén Papp Sándor Zsigmond képviseli hazánkat.

A Könyvfesztiválon természetesen kifejezetten szakmai programok is zajlanak - a dedikálások mellett, naponta mintegy ötven kerekasztal-beszélgetés közül választhatunk.

XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Budapesti Kongresszusi Központ (XI., Jagelló út 1-3.), április 20-23. Belépő: 600 Ft