Pink még él, Pistike pedig okos, de buta

Vágólapra másolva!
Új, hetente jelentkező rovatunkban az újonnan megjelenő lemezek közül szemlézünk majd. Igyekszünk itthon és külföldön is szétnézni, és lehetőleg minél több műfajon belül. Az első alkalommal nem ragaszkodunk szigorúan ehhez a héthez, hanem a közelmúlt terméséből is válogattunk. Aki a Tankcsapda hétfőn megjelenő új albumát keresné a cikkben, azért nem fogja megtalálni, mert már külön cikkben foglalkoztunk vele.
Vágólapra másolva!

Pink: I'm Not Dead

Várakozások: Pink, azaz Alecia Moore az évtized egyik legnagyobb reményű sztárjaként tört be a listák élvonalába még 2000-ben, majd a Get The Party Started című megaslágernek köszönhetően világszerte a legnépszerűbb tinibálványok közé került. A Linda Perry (ex 4 Non Blondes) dalszerzői tehetségét is igénybe vevő énekesnő 2003-ban aztán megpróbált kitörni a rákényszerített popdíva szerepéből, amikor Try This című lemezén a népszerű kaliforniai punkzenekar, a Rancid frontemberével, Tim Armstronggal dolgozott együtt, melynek köszönhetően az addiginál keményebb, rockosabb hangzású lett az anyag. Ezzel azonban csak összezavarni sikerült a közönséget, és az album jóval kisebbet durrant a vártnál. Pink - aki a turnéja keretében Budapesten is fellépett - ezután egy kis időre eltűnt a nyilvánosság elől, hogy újra sínre tegye karrierjét.

Eredmény: Az eddigiekhez hasonlóan Pink újra váltott, és ismét más közreműködőket választott a lemezéhez Billy Mann és a svéd sikergyáros, a Britney-vel is dolgozó Max Martin személyében. A Try This rockos megszólalása a múlté, és az egész lemez szélesebb spektrumon mozog, a nélkülözhetetlen sláger (a szövegében szellemes Stupid Girls) mellett hallhatók blues- és folkhatások is a lemezen, amelyen található még egy éles hangú nyílt levél is George W. Bushhoz (Dear Mr. President), illetve egy akusztikus gitáros ballada, amelyet még az énekesnő apja írt Vietnamban katonaként.

Kiknek ajánlható: Ezzel a lemezével Pink láthatóan kísérletet tett egy differenciáltabb, nemcsak tinilányokból álló rajongóbázis kiépítésére. Így hát aki nem fél meghallgatni egy változatos, egyenesen kiszámíthatatlan popalbumot, az nyugodtan tehet ezzel a lemezzel egy kísérletet, nemre és nagykorúságra való tekintet nélkül.

Olyan, mint: A vagányabb, modern, csajos popelőadók, akik el mernek térni a bevett mainstream pop/R&B sémáktól is, ha kell. Így a Sugababes, a Girls Aloud lemezei vagy éppen Britney Spearsnek a jobban sikerült popszámai, mint a Toxic.


Sebeők János: Melorepp

Várakozások: Sebeők János és a popzene eddig még nemigen kerültek kapcsolatba egymással. A magát esztétaként definiáló Sebeők már sokszor megmutatta, hogy nem megy a szomszédba egy kis exhibicionizmusért, éppen ezért már az is meglepő, hogy csak mostanra jutott el odáig, hogy csináljon egy lemezt.

Eredmény: Ugyanolyan, mint amikor más magyar "sztárok" próbálkoznak meg a popzenével, és énekhang híján a "rap" műfaját választják (hirtelenjében Antal Imre hasonló jellegű próbálkozásai ugranak be). Sebeők tehát egyszerű és műanyag alapokra beszél, néha dalolászik is, de elsősorban a komikumra megy rá (ami az ő adottságaival nem nehéz). Persze nem lenne Sebeők, ha a szövegekben nem reflektálna a világ aktuálisnak vélt problémáira, így Stephen Hawking neve éppen úgy elhangzik a lemezen, mint Győzikéé.

Forrás: www.melorepp.hu

Kiknek ajánlható: Mindenkinek, aki eddig is figyelemmel kísérte Sebeők pályáját, illetve azoknak, akiket nem fárasztanak az olyan szövegek, mint "A Pistike szerint a Beethoven egy kutya. A Pistike okos, de nagyon buta."

Olyan, mint: MC Papa és a Handa-Banda (ebben a rapformációban szerepelt Antal Imre), illetve néha a Laár Pour L'Art társulat abszurd kísérletei is a hallgató eszébe juthatnak. Igaz, Sebeők sokszor komolyan is gondolja, nemhiába szentel itt is fokozott figyelmet a környezetvédelemnek.