Bemutatták a VIVA Comet jelöltjeit

Vágólapra másolva!
Idén hatodik alkalommal kerül sor Magyarország legnagyobb zenei díjátadójára, a VIVA Cometre. 2006-ban a tavalyinál több fényes gömböt szavazhatnak oda a nézők és a zenebarátok kedvenceiknek. Újdonság, hogy több kategóriában szavazhat a közönség, és a díjátadó helyszíne is változik.
Vágólapra másolva!

Természetesen a jelöltek kiléte sem titok már, így ennek megfelelően ott lesz például a Megasztár-kedvencek közül Palcsó Tomi, mint ahogy Gáspár Laci fénye sem kopott meg, így ő is ott van a lehetséges díjazottak között. Az már inkább meglepő lehet, hogy Lola is belopta magát a jelöltek közé, méghozzá nem is egy, hanem rögtön két kategóriában. Persze az új kedvenc mellett régi ismerősöket is köszönthetünk, a Back II Black, a Crystal vagy éppen a Kozmix mellett új színt visz a VIVA Comet háza tájára, hogy a sokáig rétegzeneként kezelt Belga zenekar rajongótábora is izzíthatja a telefonját, a szókimondó fiúk ugyanis szintén jelöléssel büszkélkedhetnek.

Az idei VIVA Comet egyik érdekessége, hogy a jelöltek között két korábbi győztes is szerepel, így a Groovehouse és Gáspár Laci ismételhet idén. Továbbá 2006-ban három jelöléssel büszkélkedhet a Belga, Yonderboi és Lola.

A VIVA Comet 2006 díjátadót ezúttal új helyszínen rendezik meg, a több ezer fő befogadóképességű SYMA Csarnokban (1143 Ifjúság útja 2., a Népstadion területén). Az eseményt idén a VIVA két műsorvezetője, Kisó és Geri konferálják majd fel. A magyar nézők április 25. és május 28. között adhatják le voksaikat a jelöltekre, a 06-81-300-166-ra (hívás díja: 99 Ft + áfa hívásonként).