Akik kedvelik az olyan zenéket, amelyek egyszerre igényesek és szórakoztatóak, azoknak valószínűleg nem lehet kérdéses, hogy hol töltik a csütörtök estét. A populárisba hajló dzsessz legjelesebb képviselői közül ugyanis, ketten is hazánkban koncerteznek aznap. Stanley Clarke-ról és George Duke-ról van szó, akik már huszonöt éve zenélnek együtt - ezt a jeles alkalmat érkeznek megünnepelni a Jövő Háza Központba.

Egy basszusgitáros és egy billentyűs zenei közreműködése még akár soványka párosításnak is tűnhet azok számára, akik nem ismerik Stanley Clarke és George Duke játékát. Az öregurak (Clarke ötvenöt, Duke hatvanéves) már jó néhány stílusban szereztek tapasztalatot, és mindketten játszottak már együtt számtalan világhírű zenésszel, mielőtt egymásra akadtak volna. Mindketten szinte már tinédzserkoruk óta zenélnek, de csak 1975-ben találkoztak egymással, közös formációjukat, a Clarke / Duke Projectet pedig csak hat évvel később alapították meg. Zenekaruk tehát idén huszonöt éves, amit a páros egy közel ötven állomásból álló turnéval ünnepel meg.

Akik csak azért nem szeretik a dzsesszt, mert úgy érzik, hogy a zenészek néha annyira elvesznek önmaguk játékában, hogy oda sem figyelnek a közönségre, azoknak a Clarke / Duke Project zenéje kellemes meglepetést okozhat. A két zenész ugyanis, csak mintegy kiinduló alapnak használja a dzsesszt, de teljes mértékben a hallgatóságnak játszik azzal, hogy a belül zajló muzsikával szemben a funkyra, R&B-re és más, kifejezetten közönségre épülő műfajokra helyezi a hangsúlyt. Ami egy hagyományos dzsesszkoncert esetében ritkán fordul elő, a Clarke / Duke Project koncertjein, vélhetőleg gyakran megesik: a közönség egyszer csak táncra perdül a pezsgő ritmusok hallatán.

Bár mindkettőjük zenei munkássága rendkívül szerteágazó, sőt mondhatni, hogy karrierjük nagyobb részét a dzsesszen kívül töltötték, a nevükről legtöbbünknek mégis a dzsessz jut eszébe először - valószínűleg azért, mert a köztudatban ez a műfaj vált az igényes zene szinonimájává. Márpedig Clarke és Duke igencsak igényesek, sőt mindketten roppant mód tehetségesek is. És ezt nemcsak a számára elérhetetlen virtuozitástól elájult közönség állítja, de ezt bizonyítják a szakmai elismerések is, melyekben egyikük sem szenved hiányt. Elég csak annyit megjegyezni, hogy 1972 és 1975 között, a Down Beat magazin kritikusi szavazásán, rendszeresen Clarke nyerte el a világ legjobb basszusgitárosa címet, Duke pedig a legtöbb (szám szerint huszonegy) Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a világon.

Nem kevésbé bámulatos azoknak a névsora sem, akikkel valaha együtt játszottak. Clarke - középiskolai rockzenekarai után -, alig húszévesen már olyan legendás dzsessz-zenészeket kísért, mint Art Blakey, Stan Getz vagy Dexter Gordon. Ezek után, egyáltalán nem meglepő, hogy simán befért Chick Corea Return to Forever nevű bandájába is, ahol kitanulhatta a dzsessz-rock minden csínját-bínját. Mintegy mellékesen, állítólag ő alkalmazta először azt a basszusgitár-technikát is, amely a húrok ütögetésén alapul. Aztán az elektromos basszusgitár mellett, akusztikus hangszeren is kipróbálta magát, nem is akárhogyan: Jean-Luc Pontyval és Al Di Meolával közösen alkotott, teljes egészében akusztikus trióját jó tíz éve, a The Rite of Strings turné keretében, a magyar közönség is megcsodálhatta.

...és Stanley Clarke

Neves közreműködőkben a játszótárs, Duke sem szenvedett hiányt hosszú munkássága alatt. Jean-Luc Pontyval ő is játszott együtt, majd Frank Zappa következett, akinek a Mothers of Invention nevű zenekarában kapott helyet. Fellépett Billy Cobhammel és a szaxofonos Cannonball Adderleyvel is, sőt ez utóbbi formációjával járt először Magyarországon. Az ő tevékenysége annyival szélesebb körű, mint társáé, hogy ő a zene más területein is eredményes: amellett, hogy olykor produceri teendőket is ellát (első, ilyen irányú sikere a Taste of Honey nevű női diszkócsapat befutattása volt), rendszeres zenei rendezője tévésorozatoknak és rendezvényeknek is.

Jól egymásra talált hát a két nagy formátumú zenész, akik mindketten a sokszínűségre építik játékukat. Valószínűleg a csütörtöki koncert során is többféle hangulaton esünk majd át az est végéig: bizonyára ugyanúgy kapunk egy adagot az urak finom dzsesszjátékából, mint a hetvenes-nyolcvanas évek funky életérzéséből. A koncert előtt pedig - mintegy az eseményre rákészülve -, ne mulasszuk el megtekinteni a Látható hangok című kiállítást, amely magyar fotográfusok legemlékezetesebb, saját lencsével megörökített koncertélményeit foglalja magában.

Stanley Clarke / George Duke Project - Jövő Háza Központ, Teátrum (II., Fény u. 20-22.), július 13., 20.00. Jegyár: 8500 / 8900 Ft